Jump to content

Januárban újra nagyot ugrott az álláskeresők száma

2021. 01. 29. 19:35

Az álláskeresők száma januárban 2,8 százalékkal, 298 700-ra nőtt a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) nyilvántartásában, ez 19,6 százalékkal, 48 800-zal haladja meg az egy évvel korábbit.

Az NFSZ honlapján közölte, az álláskeresők száma a tavalyi csúcshoz, a júniusban regisztrált 376 300-hoz képest tartósan 300 000 alatt van.

Januárban a nyilvántartott álláskeresők aránya a gazdaságilag aktív népességhez viszonyítva 6,5 százalék volt, a munkavállalási korú népességhez mért relatív ráta pedig 4,6 százalék. A legalacsonyabb arányt Győr-Moson-Sopron megyében mérték.

Az év első hónapjában 30 400 álláskereső kérte nyilvántartásba vételét, 9,2 százalékuk első alkalommal regisztrált. Az új belépők száma az előző év azonos időszakához képest jelentősen, 22,4 százalékkal csökkent.

Az álláskeresők 7,4 százaléka, 22 200 volt pályakezdő. A legtöbb álláskereső pályakezdő fiatalt Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében tartották nyilván, de Hajdú-Bihar, Baranya és Békés megyében is jelentős volt a számuk.

Az álláskeresők 28,1 százaléka, 84 000 ember, több mint egy éve keresett munkát, ez 25,4 százalékos növekedés az egy évvel korábbihoz viszonyítva.

Januárban 38 300 volt a 25 év alatti és 76 200 az 55 év feletti álláskeresők száma, arányuk 12,8, illetve 25,5 százalékot tett ki.

A regisztrált álláskeresők 31,2 százaléka iskolai és OKJ-s szakképzettséggel sem rendelkezik, a szakképzetlen álláskeresők aránya Szabolcs-Szatmár-Bereg, Borsod-Abaúj-Zemplén és Heves megyében a legmagasabb.

Az NFSZ adatai szerint januárban 151 300 álláskereső volt jogosult pénzbeli ellátásra, 50,4 százalékuk álláskeresési ellátásban, a többiek szociális jellegű támogatásban részesültek. Az álláskeresők 49,4 százaléka semmilyen pénzbeli támogatást nem kapott.

Az év első hónapjában a foglalkoztatók 12 300 üres álláshelyet jelentettek be, ezek 34,4 százalékához igényeltek támogatást. Az újonnan bejelentett támogatott álláshelyek száma 4200 volt, amelyek 87,9 százaléka a közfoglalkoztatáshoz tartozott.

Januárban 61 400 álláslehetőség állt rendelkezésre, amelyből 45 200 betöltetlen maradt.

A foglalkoztatók egy hónap alatt 383 munkavállaló csoportos létszámleépítését jelentették be, ami az NFSZ szerint jelentősen elmarad a válság csúcsán, 2020 júniusában bejelentett, a több mint 2300 emberre vonatkozó létszámleépítéstől.

Az elbocsátások a szektorom közül az élelmiszer jellegű bolti vegyes
kiskereskedelmet, a műanyag építőanyag gyártását, a felsőfokú oktatást, az egyéb kiegészítő üzleti szolgáltatást és a fémalakítást, valamint a porkohászatot érintették, Budapesten valamint Pest, Tolna, Somogy, Zala és Heves megyében.

A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) által használt munkanélküliségi ráta 4,4 százalékos volt a 2020. szeptember-novemberi gördülő negyedévben, a 15-74 éves népességből 203 800-an voltak munka nélkül. A ráta az előző év azonos időszakához képest 0,9 százalékponttal volt magasabb.

(Forrás: penzugyguru.co.hu, MTI/Fotó: pixabay.com)