Zsebünkben a bankunk – de beszélgethetünk is vele?
A modern technológia leglátványosabb eszközei az elmúlt öt évből a digitális személyi asszisztensek voltak. Ezek az asszisztensek képesek a beszédfelismerésre, legújabban pedig a vásárlásra is. Kérdés, hogy a bankolásban mennyire lesznek bevethetőek, és ha technológiailag lehetséges is, mindez az ügyfelek számára rejteget-e majd biztonsági aggályokat, például egy kávézóban megkérnénk-e a bankunkat élő szóban, hogy utalja el az aktuális rezsit.
Az interaktivitást először az Apple Siri funkciója majd pedig a hasonló beszédfelismerésre képes otthoni berendezések hozták el. A Google Home-ot, vagy az Alexát az különbözteti meg az előd technológiáktól, hogy képesek válaszolni. Emellett meg tudják őrizni a beszélgetés kontextusát, azaz nem feltétlenül kell szabatos mondatokban elmondani minden részletet újra. Emiatt a vásárlás, a szolgáltatások igénybevétele egyszerűvé válik.
Mivel ezek az asszisztensek már „megtanultak” fizetni is, az így létrejövő voice banking a 2010-es évek végének egyik nagy, de lassan haladó trendje. A Santander már 2017-ben bővítette hangvezérléssel az appját. A Paypal tulajdonában álló és az Egyesült Államokban rendkívül népszerű Venmo is több mint három éve rendelkezik Siri integrációval. Elég csak belemondani a mikrofonba, hogy Siri utalj át egy ezrest és a tranzakció teljesül is. Olyan, technológiában hagyományosan erős neobankok, mint az N26, a Tink vagy a Revolut azonban egyelőre kivárnak, hiszen a szöveges felületek karbantartása és honosítása sokkal egyszerűbb. „A számlainformációs és a fizetési szolgáltatások az elsők, amelyeket digitalizálni lehet és amelyek átterelhetők hangos csatornára, továbbá működik még a költéskövetés hangvezérelt verziója is.” – mondta Németh Balázs, a K&H innovációs vezetője. Az ázsiai piac bátrabb a kísérletezésben, ott akár pénzügyi tanácsadást, hírszolgáltatást is bíznak a rendszerre. A kínai Ant Financial pedig több szolgáltatását kötötte össze a megtakarítások kezelésétől a vásárlásokig egy hangos interfésszel. Németh Balázs hozzátette: „A fentiek elérhetősége a magyar piacon egyelőre kérdéses, hiszen erős nyelvtechnológiai fejlesztésekre lenne szükség ahhoz, hogy a rendszerek működjenek, ez azonban még időt igényel.”
A jövő tehát az, hogy a mobilappokba is beépíthető legyen a voice banking megoldás. Sőt a telefonos ügyfélszolgálat is akár átalakítható legyen a technológia használatával. Mivel az interfész, az emberi hang általános, nem technikai jellegű, ezért minden olyan platformon előnyt hoz a voice banking, amely képes fogadni az emberi beszédet.