Jump to content

A szüleivel él, későn vállal gyereket, és kevés pénzt költ a szórakozásra

2016. 09. 30. 19:14

A címben szereplő jelzők az Y generáció nagy részének fő jellemzője egy friss felmérés szerint.

A 18-36 éves korosztály (Y generáció) több mint harmadának van saját lakása, amelyhez a többség szülői segítséggel jutott, és noha az átlagnál ez a generáció többet költ és 44 százaléka még a szülőkkel él, kétharmada állítja azt, hogy szülők anyagi segítsége nélkül, saját jövedelemből tartja fenn magát.

Az Y generációs háztartások mintegy 30 ezer forinttal költenek többet havonta az átlagnál, ugyanakkor nagyobb arányban rendelkeznek megtakarítással. Kiadásaik nagy része lakásfenntartásra (41 300 forint), bevásárlásra (31 400 forint) megy el, és a legkevesebb pénzt ugyan ruházkodásra (12 800 forint) és szórakozásra (10 200 forint) fordítják. Az Y generáció 10 százaléka állítja magáról, hogy vett fel hitelt az elmúlt negyedévben, átlagosan 30 ezer forintot költenek hiteltörlesztésre háztartásonként.

Anyagi biztonságban akkor éreznék magukat, ha valamivel több, mint egymillió forint lenne számlájukon, 40 éves korukra a nyugalmas mindennapokat kétmillió, 50-es éveikre pedig hárommillió forint jelentené a válaszok alapján.

A kutatásból kiderül továbbá, hogy ezen korcsoport több mint harmada egyedül él. A rendszerváltáshoz képest a házasság 8 évvel tolódott későbbre és a mostani fiatalok 10 százaléka él csak házastársi kapcsolatban.

A 35 év alatti nagykorúak döntő többségének (82%)még nincs gyereke, bár 77 százalékuk egyértelműen szeretne gyereket.

(Forrás: penzugyguru.hu; MTI; Kép: FreeDigitalPhotos)