Jump to content

43 millió egy Titanicon íródott levélért

2017. 10. 23. 16:52


Rekordáron kelt el egy hétvégi angliai árverésen egy, az elsüllyedt Titanic fedélzetén az utolsók között keletkezett kézírásos levél.

A 166 ezer dollárért (43,5 millió forintért) eladott levelet Alexander Oscar Holverson amerikai üzletember írt az édesanyjának.

A Titanic-fejléces levélpapíron a kereskedő részletesen beszámol a káprázatos óceánjáró felszereltségéből, és említést tesz John Jacob Astor utastársáról, a világ egyik leggazdagabb emberéről, aki később ugyancsak életét vesztette a szerencsétlenségben. Holverson New Yorkba érkezve akarta feladni a levelet, a kereskedő azonban odaveszett az 1912. április 15-i hajókatasztrófában, az írást pedig egy zsebkönyv lapjai közt találták meg, amikor egy évvel a szerencsétlenség után a férfi holtteste előkerült. A levél végül eljutott az édesanyához.

Az eddigi rekordot 157 ezer dollárral egy 2014-ben elárverezett Titanic-levél tartotta.

Az Andrew Aldridge aukciósház szerint a Hoverson-féle levelet az teszi „különösen kívánatos Titanic-ereklyévé” a hasonló fennmaradt írások közül, hogy a hajó fejléces papírjára íródott, értékes feljegyzéseket tartalmaz a hajóról, és megjárta a sós tengert.

Az aukciósház legfeljebb 105 ezer dollárt remélt az eladástól, végül egy meg nem nevezett brit gyűjtő adta meg érte 166 ezer dolláros (126 ezer fontos) rekordárat.

(Forrás: penzugyguru.hu; mti.hu; pixabay.com)