Jump to content

Magyar György óvatos és tudatos befektető

2012. 06. 30. 00:00

A Narancs Juice júniusi interjújában Dr. Magyar György ügyvédet kérdeztük meg a személyes pénzügyek fontosságáról, illetve az általa követett befektetési szokásokról. A közismert, büntetőügyekre specializálódott védőügyvéd részletesen mutatta be az általa használt befektetési portfoliók alapelemeit, illetve kitért az általa alapított ügyvédi iroda működtetésének kérdéseire is.

Az 1-től 10-ig tartó skálán egy 8-ast adnék magamnak pénzügyi tudatosság terén – szögezi Dr. Magyar már az első kérdésre válaszolva. Az egykor Ambrus Attilát, a viszkis rablót is képviselő sztárügyvéd hozzáteszi: „Csak olyan eszközbe fektetek, aminek a működését még átlátom, és aminek ki tudom ejteni a nevét”. Dr. Magyar óvatos befektető ugyan, viszont meglehetősen határozott és szilárd hozzáállással kezeli különféle befektetéseit. A jogász korával indokolja például azt, hogy nem rendelkezik magánnyugdíj-pénztári tagsággal – ezt nyugdíj-előtakarékossági számlával helyettesíti.

Befektetési célom a portfolió értékének megőrzése és szolid (lehetőleg járadékszerű) nyereség elérése. Tehát alapvetően konzervatív befektető vagyok. Ennek megfelelően osztalékkal kecsegtető részvények, vállalati- és államkötvények, továbbá befektetési jegyek, esetleg unit-linked biztosítások jöhetnek szóba. Határidős ügyletet nem kötök. Fontosnak tartom, hogy a portfolióban külföldi devizákban denominált termékek is legyenek” – magyarázza Magyar, aki többek között a 2010-es kolontári és devecseri vörösiszap-katasztrófa károsultjainak jogi képviselője is.

A közismert szakember úgy véli: a megfelelő pénzügyi taktika megtartása érdekében érdemes tanácsadókkal egyeztetni – erre szerinte leginkább akkor van szükség, ha az adott pénzügyi konstrukció lényege nem vagy nem egészen világos az ügyfél számára. „Mindenkinek azt ajánlom, hogy csak akkora összeget fektessen egy termékbe, amelynek elvesztése nem járna számára életszínvonal-csökkenéssel. Ezen belül pedig csakis olyan befektetési formát válasszon, amelynek a ’működését’ érti. Amit nem ért, azt ne írja alá. Tegyen fel kérdéseket, ha kell, vegye igénybe pénzügyi tanácsadó szolgáltatását. Én minden lépés előtt konzultálok a privátbankárommal” - fejtegette.

Dr. Magyar Györgyöt megkérdeztük a nevével fémjelzett ügyvédi iroda működésének legfontosabb pénzügyi kérdéseiről és kihívásairól is: az ügyvéd jelenleg kizárólag a stratégiai döntések meghozatalát tartja saját kézben. „Az iroda üzemszerű működésével kapcsolatos tranzakciókat (pl. bérfizetés, cafeteria, számlázás, letétkezelés, közterhek) a velem dolgozó fiam ellenőrzi” – szögezi le a sztárügyvéd.