Jump to content

A lekvárból is nehéz félretenni - Interjú Bárdits Annával

2014. 04. 30. 00:00

A NarancsJuice e havi interjújában egy feltörekvő budapesti együttes tagjával, Bárdits Annával beszélgettünk a fiatalok pénzügyi tudatosságáról és az első lépések fontosságáról. Anna az Aires Altos nevű “hálószobapop” együttes vokálos-gitárosa, melyet testvérével, a dalszerző-énekes Vicussal és barátjukkal, Gallusszal együtt indítottak a tavalyi év folyamán. Az elmúlt évben pedig hamar kitörtek az ismeretlenség homályából: az ősszel megjelent demo kislemezükről már elismerően cikkezett a sajtó, a nagyközönség számára is ismert koncerthelyszíneken zenéltek. Az egyetemi évek végéhez közeledve a zenekaruk olyan saját projekt, mellyel legfőbbképpen másoknak kívánnak örömet szerezni. És mivel még csak nem rég léptek rá a hirnévhez vezető útra, szokásos kérdésünkben a múlt idő is elhamarkodott lehet. Szóval ők hogyan csinálják?

Anna állítása szerint abba az életszakaszba ért, melyben a felnőtt élet pénzügyi tudatossága már kialakulni látszik: “az első lépéseket teszem a tudatosságom felé, ami jelenleg kb. annyit jelent, hogy számon tartom, hogy mennyi pénzem van, és tudom, hogy mire költöm el. Ez amúgy nagyon nehéz és elég sokáig nem csináltam, hanem mikor volt pénzem, akkor elköltöttem akármire”. Ez a tudatosság jórészt a miatt is kialakult, mert az együttes kiadásai miatt fontos volt közösen átbeszélni a kiadásokat és persze azért is, mert a felnőtt lét egyre inkább rákényszeríti erre a fiatalokat: “ idén lesz az első év, mikor adóbevallást fogok kitölteni, mert most volt először nem diákmunka /ösztöndíj jellegű bevételem.”

Persze a bevételek és kiadások tudatos vezetése mellett ebben az életkorban is egyre inkább cél a megtakarítás és a hosszú távú befektetések meglépése. Ezt Anna is elismeri bár szerinte ezek a befektetési célok életkortól függetlenül nagyban különbözhetnek:

Szerintem a korombeli fiataloknak fontos célja, hogy ingatlant szerezzenek egy idő után, nekem ebből a szempontból szerencsém van, mert örököltem egy lakást a nagymamámtól. Ezért én a következő években leginkább magamba szeretnék befektetni. Úgy érzem, hogy most az a legjobb nekem, ha növelem a humán tőkémet, és tapasztalatokat meg élményeket és tudást gyűjtök, és erre elmegy majdnem. az összes pénzem. Úgy érzem, hogy ez hosszú távon biztosan megtérül, de ha nem, akkor is legalább jól érzem magam most.

Viszont egy fiatal zenekar szempontjából már nehezebb a megkérdezett pénzügyi tudatosságról beszélni: ebben a fázisban még inkább egy költséges hobbiként, sem mint egy jövedelmező vállalkozásként lehet a zenekarra tekinteni: “koncertekért utazási költséget meg sört kapunk általában (múltkor meg baracklekvárt), ezekből elég nehéz félretenni, főleg ha finomak.” Anna szerint nincs ez máshogy a befutottabb, mainstream zenét játszó együttesek életében sem: ”szerintem Magyarországon még akkor is nehéz a zenélésből a mai zeneiparban sok pénzt csinálni, ha valaki szuper mainstream, Kozsó is hogy eladósodott.”