Jump to content

Folytatja útját a világűrben Elon Musk Teslája

2018. 11. 26. 18:00

A februárban útnak indított Tesla hamarosan elindul vissza a Föld felé, majd jövőre marsi pályára áll. Egyes feltételezések szerint az űrbéli sugárzás miatt szinte a felismerhetetlenségig megrongálódhat.

A SpaceX űrvállalat nemrégiben jelentette be, hogy a február elején egy Falcon Heavy rakétával útnak indított Tesla Roadster már túljutott a Mars pályáján is. A tervek szerint a jármű mintegy másfél év alatt érinti a Naprendszer valamennyi bolygójának pályáját. A Napot feltehetően 150 millió kilométerre közelíti majd meg, azonban arról viták vannak, hogy meddig tud ezen a pályán maradni.

Elon Musk a Tesla útnak indításakor azt nyilatkozta, hogy az autó egymilliárd évig tud a világűrben maradni. A szakértők azt tartják valószínűnek, hogy az autó nagyjából harminc évente közelíti meg a Földet, és 2091-ben halad el olyan közel, mint a Föld–Hold távolság. Idővel azonban a Tesla a Vénuszhoz kerül majd közel – tették hozzá.

A tudósok megjegyezték, hogy az autó idővel azonban felismerhetetlenné válik, mivel a sugárzás miatt már egy év alatt az olyan szerves anyagok, mint például a bőrülések vagy a gumiabroncsok nagy része megsemmisül.

Az autó rövidesen megkezdi a Föld felé tartó útját. Pályája 2019 augusztusában keresztezi majd bolygónkét. A „találkozás” után pedig rákanyarodik hosszú, Mars körüli pályájára.

(Forrás: penzugyguru.co.hu, hirado.hu/Fotó: pixabay.com)