Indul a Google Pay, a hazai bankok közül elsőként a K&H-nál
Elsőként vezeti be a Google Pay okostelefonos fizetési megoldást a K&H Magyarországon a hazai pénzintézetek között, mely újabb lendületet adhat a bankkártyás, azon belül is a biztonságos, okostelefonos fizetéseknek – közölte a K&H. A múlt évben a magyarországi kibocsátású kártyákkal összesen közel 970 milliószor, napi átlagban 2,65 millió alkalommal fizettek belföldön, ami 7 százalékos emelkedésnek felel meg. A K&H érintésmentes mobilfizetést alkalmazó felhasználói pedig ötször annyian lettek 2020-ban, mint egy évvel korábban voltak.
Újabb lendületet kaphatnak az okostelefonos fizetések Magyarországon, hiszen a Google Pay elindulásával még többen választhatják ezt a fizetési módot. „Azt, hogy mi a legjobb fizetési mód, mindig a felhasználó dönti el, egy év alatt meghatszorozódott az érintésmentes mobiltárcahasználók száma, az érintésmentes mobilfizetések száma pedig ötszörösére emelkedett, mely egyértelműen jelzi, hogy az okostelefon zsebrevágja a többi platformot” - mondta Németh Balázs, a K&H innovációs vezetője. A K&H Csoport egyébként már 5 éve biztosítja a mobiltárcás fizetést, majd a K&H 2020 júniusában bevezette az Apple Pay rendszerét, most pedig a hazai bankok sorában elsőként teszi fel a palettára a Google Pay-t. Hozzátette: „A bank digitálisan aktív ügyfeleinek száma fokozatosan növekszik, ma már 570 ezren vannak, a Google Pay bevezetésével az okostelefonos kártyás fizetések számának és a forgalmának további jelentős növekedésére lehet számítani.”
naponta 2,65 milliószor
Németh Balázs elmondta azt is, hogy a járványhatás is elősegítette a készpénzmentes fizetési megoldások térnyerését. A hivatalos jegybanki adatok szerint 2020-ban az érintős bankkártyák száma 1,1 millióval nőtt, így az összes magyarországi fizetési kártya 92 százalékát adják.
Míg a magyarországi kibocsátású kártyákkal a belföldi fizetések száma 7 százalékkal emelkedett, addig a K&H bankkártyásai 22 százalékos növekedést mutattak a kártyás fizetések tekintetében. A tavalyi év nyertese a mobilbanki szolgáltatás, melyet jól mutat, hogy 2020 decemberében 30 százalékkal növekedett a felhasználók száma, az egy évvel korábbihoz képest, melyek közül többen az idősebb korosztály képviselői, hiszen a 60 év feletti ügyfelek 38 százaléka már online lép kapcsolatba a pénzintézettel.
Biztonságban a tokenekkel
Eölyüs Endre, a Mastercard Magyarországért és Szlovéniáért felelős igazgatója azt mondta, a Google Pay segítségével az érintettek bárhol fizethetnek, mely a gyakorlatban úgy működik, hogy a K&H által kibocsátott – például mastercardos – bankkártyák az okostelefonokba digitalizálva kerülnek be, vagyis a kártyaadatok úgynevezett tokenekre cserélődnek a telefonban és ezek a tokenek biztosítják a fizetési tranzakciót. Nagyon leegyszerűsítve a kártyaadatokból lesz egy másik adatsor, ezek lesznek a tokenek. A virtuális fizetési technológia garantálja, hogy ezek a tokenek kizárólag az adott okostelefonban működnek, azaz biztonságos a velük történő fizetés. „Gratulálunk a K&H Banknak, hogy a hazai mobilfizetések történetében ezt a jelentős evolúciós lépést kereskedelmi bankként megtették. Külön öröm számunkra, hogy ebben a Mastercard lehet a választott partnerük és segíthettük a munkát, ami a mai bevezetéshez vezetett. A jövő fizetési környezetében stratégiai jelentőségű, hogy a készpénzhasználatot az innovatív megoldások váltsák fel, és - mint ahogy a Google Pay megoldásokhoz globálisan, - ehhez a mostani fejlesztéshez is a jól ismert és bevált tokenizációs technológiánkat adjuk. Az innováció nemcsak a technológiában, hanem a teljes gondolkodásban jelen van a banknál, ezt jelzi a teljesen megújult, letisztult kártyadesign is, hiszen nem mindegy, hogy a Google Pay használata során az ügyfelek milyen kártyaképpel találkoznak. Hisszük, hogy a megújult megjelenés lehetővé teszi, hogy a jövő Google Pay felhasználói továbbra is elsősorban a K&H ügyfeleiként azonosítsák magukat, a mostani lépés erősítse az ügyfélhűséget és a K&H brandet. A Google Pay érkezése tovább növelheti a mobiltárcák népszerűségét, amelyben jelentős fejlődést látunk a számokban is. 2020 év végén az érintésmentes tranzakcióknak már 8%-a zajlott mobilfizetéssel.” – mondta Eölyüs Endre a Mastercard Magyarországért és Szlovéniáért felelős igazgatója.
10 új ország
A Mastercarddal folytatott szoros együttműködésnek köszönhetően a 10 új európai országban részt vevő partnerek kártyatulajdonosai a saját mobilbanki alkalmazásaikon keresztül használhatják a Google Pay szolgáltatást. Reméljük, hogy mindenki élvezni fogja az androidos mobilfizetés előnyeit a világ több millió pontján. „A magyarok azonnal lecsapnak azokra a lehetőségekre, amikor egyszerűen, biztonságosan, zökkenőmentesen fizethetnek online és érintésmentesen az üzletekben. A Google-nél mindig arra törekszünk, hogy lehetőséget biztosítsunk az egységes, biztonságos, gördülékenyen működő platformunk használatára, és nagy öröm számunkra, hogy ezt a K&H-val közösen, az ő mobilbankjukban kínálhatjuk” – mondta Bíró Pál, a Google Magyarország country managere.