Jump to content

Újabb szintet lépne az önvezetésben a Tesla

2018. 08. 27. 15:06

Jövőre debütálhat a cég saját fejlesztésű AI gyorsító chipje.

Elon Musk, a Tesla vezére szerint a házon belül készülő, mesterséges intelligencia (AI) platformjuk tetemes, tízszeres gyorsulást hoz majd a jelenleg alkalmazott Nvidia Drive PX 2-höz képest. Ennek köszönhetően magabiztosan kivitelezhető lesz a teljesen önvezető rendszer – számolt be róla a HWSW.

A cég ígérete az is, hogy hardverük csereszabatos lesz a jelenleg alkalmazott hardware 2.0-val, így a már piacon lévő járművek egy szerviz keretein belül felfejleszthetőek lesznek.

A gépi tanulásos modellek végrehajtására szabott processzor ötlete már nem számít újdonságnak. A Google adatközpontokhoz tervezett TPU-ja már második generációját tapossa, miközben a Fujitsu és az Intel is dolgozik saját dedikált chipjén. A Tensor Processing Unit (TPU) elnevezésű integrált áramkört a gépi tanulás algoritmusaival hangolták össze.

Az, hogy az egyre bővülő listán a Tesla neve is szerepel, nem meglepő. Ezzel a nagyra törő vállalat még inkább differenciálhatja magát, az autógyártók döntő többsége ugyanis az Nvidia vagy a MobilEye (Intel) egyenplatformjára épít.

A Tesla legfőbb célja a piac első teljesen önvezető rendszerének piacra dobása lehet. Az ötös szint jelenti a teljes automatizálást, amikor a gépkocsi már minden szempontból képes ellátni a dinamikus vezetési feladatokat, és nem igényli az emberi sofőr beavatkozását.

(Forrás: penzugyguru.co.hu;m2mzona.hu/Fotó: pixabay.com)