Jump to content

Tíz kategóriában adták át az év agrárembere díjat

2020. 02. 10. 10:50

Ismét tíz kategóriában adták át az év agrárembere díjat, amelynek odaítélésénél a vidék fenntartó erejét képező agrárgazdasági dolgozókat keresték - mondta a díjat alapító Agrotrend Csoport ügyvezető igazgatója hétfőn az M1 aktuális csatornán.

Hozzátette: a díjazottak a munkájuk mellett a helyi színházak támogatásán túl, tanösvények létrehozásán keresztül a települések főtereinek felújításáig sok mindenben segítenek a közösségeiknek.

Újdonság, hogy idén több fiatal vállalkozó is elnyerte a díjat - jegyezte meg.

Losó József, az év agrárembere és a feldolgozó-élelmiszeripar kategóriagyőztese a műsorban a generációváltás fontosságát hangsúlyozta és azt mondta, hogy a legtöbben nem készülnek fel időben a váltásra.

Az Agrotrend Csoport 2014-ben alapította az Év Agrárembere kitüntető díjat azzal a szándékkal, hogy felhívják a társadalom figyelmét azokra a mezőgazdaságban tevékenykedő gazdálkodókra, termelőkre, fiatal gazdákra és kertészekre, akik önzetlenül támogatják környezetüket.

(Forrás: penzugyguru.co.hu, MTI/Fotó: pixabay.com)