Jump to content

Az OMV megtöltené a Nabuccot

2011. 10. 11. 00:00

Az OMV vezérigazgatója a héten a Kaszpi-tréség országainak kormányait próbálja meggyőzni, a Nabucco melletti elköteleződés fontosságáról.

Az osztrák olajvállalat, az OMV vezérigazgatója a héten a Kaszpi-térség országaiban tárgyal. Gerhard Roiss elutazása előtt interjút adott az APA hírügynökségnek, melyben elmondta: Ankarát, Bakut és Asgabatot a Nabucco gázvezetékprojekt melletti elköteleződésre szeretné rávenni.

Az osztrák menedzser szerint a Kaszpi-tengeri gáztranszferek leghamarabb 2018-ban indulhatnak meg. A gázszállítás megindulása befolyásolja a beruházásról való végső döntést is – tette hozzá Roiss. „Ha ebből 3-4 évet visszaszámolunk, akkor máris 2013/14-ben vagyunk, amikor a végső beruházási döntés megtörténik. Vagyis nincs halasztás, én sohasem mondtam más dátumot” – magyarázta az OMV vezetője.

Günther Oettinger uniós energiaügyi biztos 2010 márciusában 2018-at már a teljes kapacitású szállítás dátumaként emlegette, az első szállításokat pedig 2014-re becsülte. Gerhard Roiss úgy véli: „a rivális gázprojektek nem fenyegetik a Nabucco sikerét, hiszen az Európai Unió világosan jelezte, hogy csak egyetlen vezeték képes teljes kapacitáson legalább 30 milliárd köbmétert szállítani Európába évente..., és ez a Nabucco”.

A szakember szerint a Nabucco nagyjából 20-22 milliárd köbméter lekötött gázt igényel, ilyen mennyiségnél már gazdaságosan lehet működtetni. Ez a mennyiség az azeri Sah-Deniz-I és II gázmezőkről együttesen összejöhet – teszi hozzá Roiss. Az azeri gázmezőkön viszont egyelőre nem történnek meg a szükséges fejlesztések, így a türkmén gáz kerülhet szóba – ehhez viszont egy 250 kilométeres, Kaszpi-tengeren átvezető vezeték kellene.