Jump to content

Csaba: A munkanélküliséget nem a felsőoktatás gyártja

2011. 11. 10. 00:00

Csaba László szerint a munkanélküliség nem a felsőoktatásból kikerülő álláskeresők tömegéből fakad, annak forrásai inkább a nehezen elhelyezkedni képes képzetlen rétegek.

Csaba László közgazdász kedden az MKB Bank befektetési konferenciáján leszögezte: nem a felsőoktatás produkálja a munkanélküliséget, hiszen az abból kikerülők túlnyomó többsége munkát talál. A munkanélküliek többsége a professzor szerint éppen a 8 osztállyal sem rendelkezők közül kerül ki.

A Közép-európai Egyetem tanára úgy véli, hogy a világgazdaság hosszabb távú irányai éppen a kutatás-fejlesztést igénylő ágazatok, illetve az üzleti szolgáltatások sikerét mutatják. Csaba László emiatt a felsőoktatás fejlesztését legalább olyan jó befektetésnek tartja, mint a szakmunkásképzést.

A professzor érthetetlennek tartja a felsőoktatási törvénytervezet azon rendelkezését, hogy az egyetemeknek legalább nyolc karral kell rendelkeznie. A törvény betűje alapján „a CEU például nem egyetem, hanem csak egy szakiskola lesz, de nevezhetjük plébániának is” – magyarázta.

A felsőoktatás fejlesztése az akadémikus érvei alapján kiemelt feladat, hiszen szerinte a sikeres országok Magyarország K+F kiadásainak többszörösét költi el kutatásra és fejlesztésre. Magyarország Csaba László szerint a bruttó hazai össztermék egy százalékát fordítja ilyen jellegű tevékenységekre.

Csaba László azt elismeri, hogy a kormánynak sikerült az ország finanszírozhatóságát biztosítania – ez szerinte a kabinet alapfeladatát jelenti. A professzor ugyanakkor úgy véli: a gazdaságfejlesztés a hiánycsökkentés ellenére sem tűnik kiemelt kormányzati célnak. Ennél mintha az Alaptörvény preambuluma fontosabb lenne – vélekedett Csaba László az MKB konferenciáján.