A konstrukció lényege, hogy a befizetett díjakat befektetési alapokhoz hasonlító eszközökbe fektetik, így a lejáratkori - vagy haláleseti - kifizetés mértékét elsősorban ezen alapok hozama határozza meg. A pénzintézeteknél elsősorban a kockázat mértéke szerint rendszerezik a különböző csomagokat.

Bár ez a forma sok hasonlóságot mutat a befektetési alapokkal, mégis két különböző eszközről van szó. A unit-linked biztosítás jellemzően hosszútávra szóló, a visszavásárlás sajátosságai miatt a szerződés lejárta előtt nehezen készpénzzé tehető, befektetési elemet is tartalmazó biztosítás. Ugyanakkor mindkét típus esetében egyéni számlákon tartják nyilván a befektetési egységek aktuális értékét. Ez a módszer egyúttal azt is lehetővé teszi, hogy – a klasszikus életbiztosításokkal ellentétben – akár naponta nyomon követhessük a befektetési egységek árfolyamváltozásának mértékét. Amennyiben úgy látjuk, hogy nem jól választottuk meg a befektetési eszközöket, úgy a pénzünket át is helyezhetjük másik portfolióba.

Léteznek folyamatos díjfizetésű és egyszeri díjas unit-linked biztosítások is. Az egyszeri díjas biztosításoknál csak egyetlen alkalommal, közvetlenül a szerződés megkötése után kell befizetni egy nagyobb összegű – általában minimum 100-200 ezer forintos – díjat. A folyamatos, vagyis havi, negyedéves, féléves, esetleg éves rendszeres díjfizetés mellett viszont akár egyszeri rendkívüli összegeket is elhelyezhetünk a számlán, amit egyes biztosítók némi többletpénzzel is díjaznak.

Nem szabad elfelejteni, hogy ha a lejárat előtt akarnánk az életbiztosításban elhelyezett pénzünkhöz jutni, azt a futamidő első két-három évében csak veszteséggel, de a későbbiekben is jelentős költségek mellett tehetjük meg. Ha viszont kivárjuk a 10 év elteltét, és csak utána vesszük fel a félretett összeget, akkor annak hozama már kamatadó-mentesen érkezik meg a számlánkra.