Jump to content

Több mint húszezer cégfelszámolás idén

2011. 12. 27. 00:00

Az Opten céginformációs szolgáltató keddi bejelentése alapján december 23-án átlépte a húszezres határt a 2011-ben megindított cégfelszámolások száma. Karácsonnyal bezárólag összesen 20078 céggel szemben indítottak cégfelszámolási eljárást idén – ez a szám majdnem 16 százalékkal meghaladja az egy évvel korábbi adatokat.

Csorbai Hajnalka, az Opten stratégiai igazgatója elmondta: a jelenlegi helyzetet jól jellemzi az, hogy 2008-ban egész évben 11000 cégfelszámolást indítottak, pedig cégvilágban már akkor is válsághangulat volt tapasztalható.

A cég szerint az is súlyosbító tényezőként értékelhető, hogy 2011-ben majdnem 23000 vállalkozás végelszámolását kezdték meg – ez az előző teljes évhez képest 70 százalékos növekedést jelent. A végelszámolások szaporodása akár a cégvilág tisztulását is okozhatná, azonban itt cégbíróságok által elrendelt kényszer-végelszámolásokról, illetve végelszámolásból felszámolásba forduló cégekről van szó – magyarázza az Opten közleménye.

A végelszámolás alá kerülő cégek legtöbbször nem a tulajdonosok józan ítélőképessége és gazdasági szempontok alapján fejezik be működésüket, a végelszámolás sokszor az adósságukat ki nem fizető, évek óta nem működtetett vállalkozásokat érinti.

A 2011-es évben továbbra is negatív trendek voltak érzékelhetőek a cégvilágban: növekszik a leépítést választó nagyvállalatok száma, csökken a beszállítók megrendelés-állománya, a belső kereslet visszaesett. Az Opten szerint jövőre kizárólag azok a vállalatok számolhatnak stabilitással, amelyek exportra termelnek. A forint gyengülése ezeknek a cégeknek kedvező versenyhelyzetet alakított ki a külpiacokon – ecsetelik.