EP: Ösztönözni kell a növekedést
Az Európai Parlament csütörtökön Brüsszelben gazdaságpolitikai állásfoglalást fogadott el, amely hangsúlyozza: az unióban nemcsak a pénzügyi fegyelemre, hanem a gazdasági növekedésre is nagy hangsúlyt kell fektetni – ehhez pedig az uniós szerződések keretein belül is megoldásokat kell előállni.
Az EP képviselői az állásfoglalást megelőzően plenáris ülésen vitáztak a hétfői EU-csúcs hozadékairól. A politikusok az eredmények közül a a költségvetési fegyelmet tovább szigorító új pénzügyi szerződés szövegének elfogadását, valamint a növekedést és munkahelyteremtést ösztönözni kívánó döntéseket taglalták. Az EU új pénzügyi szerződését két tagállam, Nagy-Britannia és a Cseh Köztársaság utasítja el.Az Európai Parlament képviselői célravezetőbbnek látták volna azt, ha a szóbanforgó szerződés tartalmi kondícióit nem külön szerződésben, hanem az uniós jogrendszer keretein belül rögzítik. A politikusok ugyanakkor a végleges szövegtervezetet jobbnak értékelték a korábbi változatoknál.
A jelenlegi teendő az, hogy új szerződés rendelkezéseit harmonizálják a gazdasági kormányzásról szóló hatos jogszabálycsomaggal, amely az összes uniós tagállamra egyaránt vonatkozik – emelték ki a képviselők. Az eurózóna súlyos gondjainak megoldásához azonnali intézkedésre van szükség – olvasható az EP állásfoglalásában.
A vitában a legtöbb képviselő a gazdasági növekedés ösztönzése és a munkanélküliség visszaszorítása mellet érvelt, amelyhez szerintük célzott intézkedéseket kell végrehajtani. Olyan intézkedésekről is szó esett, mint az adósságtörlesztési alap, az úgynevezett projektkötvények bevezetése, a stabilitási kötvény előkészítése, illetve a pénzügyi tranzakciók európai szintű megadóztatása.
Egy meglepő felmérés szerint nőttek a magyarok megtakarításai (x)
2023. 12. 15. 17:04
Idén átlagosan 40 616 forintot, az egy évvel korábbinál 14 százalékkal többet tettek félre havonta azok a magyarok, akik tudtak megtakarítani.
EY: a világ 500 legnagyobb családi vállalatának összbevétele az elmúlt két évben 10 százalékkal nőtt
2023. 02. 27. 09:59
A világ 500 legnagyobb családi vállalatának összbevétele mára meghaladta a 8 ezermilliárd dollárt, 2021-hez képest 10 százalékkal emelkedett - derül ki az EY és a svájci St. Gallen Egyetem friss
Kuponokkal spórolnak a magyarok
2023. 02. 20. 11:46
Min tudunk még spórolni? Szinte mindenkit érint hazánkban a kérdés, hiszen az inflációnak „köszönhetően” ma már a legalapvetőbb termékek ára is jóval magasabb, sokak számára szinte megfizethetetlen. Ez a helyzet
Nincs lehetőség a szünetelő posták újranyitására
2023. 02. 14. 08:50
A postahelyi ellátottság nemzetközi szinten is kiemelkedő Magyarországon, miközben a háború és a szankciók okozta energiaválság miatt a társaság működtetésének költségei továbbra is jelentősek, ezért a Magyar Posta Zrt. úgy
Végleg leállítja a Tihange 2 atomreaktort Belgium
2023. 02. 01. 10:17
Belgium kedden éjfélkor, 40 év után végleg leállítja a kelet-belgiumi Huy Tihange nevű városrészében található atomerőmű 2-es blokkját - jelentette a Le Soir című francia nyelvű belga napilap kedden.
A legtöbb pénzt az internetre költjük, de a tévé előtt töltjük a legtöbb időt
2023. 02. 01. 10:11
Háztartásonként több mint 18 ezer forintot költünk médiára havonta – derült ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) hiánypótló kutatásából. A felmérés szerint átlagosan napi 300 percet tévézünk és