Jump to content

Fogyasztói csoportok üzemeltetőit bírságolták

2012. 02. 09. 00:00

A Gazdasági Versenyhivatal tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat miatt újabb olyan vállalatokat büntetett meg, amelyek fogyasztói csoportok szervezésével foglalkoznak. A bírságok összege a lehető legmagasabb, a cégeknek összesen közel 60 millió forintot kell fizetnie.

Az InterCash Consulting Kft.-t 11,5 millió, a Group Saving Kft.-t 7,2 millió, a Navi Trend Kft.-t 21 millió, a Conect Trade Kft.-t 9,3 millió, a New Face Média Kft.-t 8 millió forint, a Milsec Kft.-t pedig 2 millió forint bírságot kell megfizetnie – olvasható a GVH közleményében.

A GVH az eljárások során számos más körülmény mellett azt vizsgálta, hogy az alkalmazott hirdetések – amelyek egyébként elsősorban az átlagosnál jóval kiszolgáltatottabb helyzetben lévő, anyagilag megszorult fogyasztókat célozzák – tájékoztatása alapján világosak voltak-e a célközönség számára a fogyasztóicsoport-konstrukció lényeges elemei.

A jellemzően BAR-listásokat, nyugdíjasokat, alacsony jövedelemmel rendelkezők által igénybeveett pénzügyi termékekről a megbírságolt vállalatok a nem, vagy nem egyértelműen adtak információt – derül ki a versenyhivatal indoklásából. A fogyasztói csoportok lényeges eleme például, hogy az adott szolgáltatás nyújtására a tagok befizetéseiből kerül sor, illetve hogy meghatározó szerepe van a szerencsének - sorsolásokon és/vagy előtörlesztés vállalása alapján dől el, hogy az adott hónapban ki juthat vásárlói joghoz. A fogyasztók nem szerződéskötéskor jutnak hozzá vásárlási jogukhoz, lehetséges, hogy ez csak évekkel később történik meg.

A hirdetések nem adtak tájékoztatást arról sem, hogy a havi „törlesztő részleteken” túl egyszeri regisztrációs díj és havi rendszerességgel megbízási díj megfizetése is kritérium a részvételhez. Súlyosbító körülmény többek között, hogy a vállalatoknál a Milsec Kft. kivételével a GVH már korábban is megállapította tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatását.