Jump to content

IMF: Stabilitás és növekedés szükséges

2012. 02. 09. 00:00

A szakember elmondta, hogy az IMF folyamatosan párbeszédet folytat Magyarország kormányával, a január végén kiadott országjelentésben pedig több javaslatot is publikált a szervezet. Ivaschenko kiemelte, hogy most sok minden a magyar kabineten múlik. A képviseletvezető úgy véli, hogy a megfelelő kiigazítás pozitívan befolyásolhatja a a fenntartható költségvetési politika kialakítását és a növekedés beindítását is.

A közgazdás szerint a kiigazításnak nem szabad túlságosan nagy féket jelentenie a gazdasági növekedés számára – ehhez pedig megfelelően összetételben kell a büdzsé bevételi és kiadási oldalait érintő változtatásokat végrehajtani. Magyarország befektetői megítélésének javítása Ivaschenko szerint fontos feladat, amelyhez ki kell vonni a különadókat, növelni kell a gazdaságpolitika kiszámíthatóságát és biztosítani kell a magánjogi szerződések szentségét is.

Magyarország monetáris politikája megfelelően óvatos – jelentette ki az IMF hazai képviseletvezetője, aki szerint a legnagyobb gazdasági kihívást jelenleg a gazdasági növekedés beindítása jelenti. A növekedés egyetlen forrása Magyarországon a kivitel, ami mellett gyenge a belső fogyasztás és a beruházás is – mondta el Ivaschenko. Hozzátette: Magyarország rendre a regionális átlag alatti növekedést produkál.

Az IMF prognózisa alapján Magyarország 2012-es GDP-növekedése 0,3 százalék lesz. A valutaalap ezen a prognózison ugyanakkor ronthat, hiszen az optimistább euróövezeti forgatókönyv alapján készült. A várakozások megváltoztatásán jelenleg is dolgozik az IMF – magyarázta Ivaschenko.