Cséfalvay: A második negyedévre lesz IMF-paktum
Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára csütörtökön a Reutersnak adott nyilatkozatában elmondta: hazánk és a Nemzetközi Valutaalap között az idei év második negyedévben fog megszületni a tervezett elővigyázatossági hitelmegállapodás.
Az államtitkár szerint „túl borúlátóak” azok a szakértői álláspontok, amelyek a megegyezések várható időpontját csak június végére datálják. Cséfalvay leszögezte: Magyarország továbbra is a gyors megállapodást szorgalmazza. A tárgyalások minden érintettjének a lehető leggyorsabban kialakuló konszenzus áll érdekében – tette hozzá a politikus.Az NGM stratégiai államtitkára beszélt a január óta tapasztalható forinterősödésről is, amelynek hatására az euró forintban számított árfolyama már 300 forint alatt jár. A szakpolitikus szerint a nemzeti fizetőeszköz erősödését a Magyarország felé irányuló bizalom erősödését jelzi. Mindemellett a jelenség kedvező költségvetési hatásokat is magával hoz – magyarázta Cséfalvay Zoltán.
A Reuters kérdést tett fel az idei évben esedékes 5 milliárd eurónyi adósságmegújítással kapcsolatban is. Cséfalvay erre a következőképp válaszolt: a külföldi pénzpiacok megcsapolására ésszerű módon a valutaalappal történő megegyezés után kerülhet sor. A politikus továbbá hangsúlyozta azt is, hogy a számottevő piaci keresletet és a piaci hullámzásokat is figyelembe kell venni. A hírügynökségi tájékoztatás alapján ugyanakkor Cséfalvay Zoltán nem zárta ki egy korábbi, a megállapodás létrejöttét megelőző devizakötvény- kibocsátás lehetőségét sem.
A lézernyomtató tökéletes választás irodai és otthoni használatra (x)
2024. 06. 03. 08:34
A nyomtatók világában két fő típus uralkodik: a tintasugaras és a lézernyomtató. Míg a tintasugaras nyomtatók a fotórealisztikus képek nyomtatásában jeleskednek, a lézernyomtató típusok éles szöveget, grafikonokat és diagramokat varázsolnak a papírra, kiváló minőségben, gyorsan és hatékonyan.
Egy meglepő felmérés szerint nőttek a magyarok megtakarításai (x)
2023. 12. 15. 17:04
Idén átlagosan 40 616 forintot, az egy évvel korábbinál 14 százalékkal többet tettek félre havonta azok a magyarok, akik tudtak megtakarítani.
EY: a világ 500 legnagyobb családi vállalatának összbevétele az elmúlt két évben 10 százalékkal nőtt
2023. 02. 27. 09:59
A világ 500 legnagyobb családi vállalatának összbevétele mára meghaladta a 8 ezermilliárd dollárt, 2021-hez képest 10 százalékkal emelkedett - derül ki az EY és a svájci St. Gallen Egyetem friss
Kuponokkal spórolnak a magyarok
2023. 02. 20. 11:46
Min tudunk még spórolni? Szinte mindenkit érint hazánkban a kérdés, hiszen az inflációnak „köszönhetően” ma már a legalapvetőbb termékek ára is jóval magasabb, sokak számára szinte megfizethetetlen. Ez a helyzet
Nincs lehetőség a szünetelő posták újranyitására
2023. 02. 14. 08:50
A postahelyi ellátottság nemzetközi szinten is kiemelkedő Magyarországon, miközben a háború és a szankciók okozta energiaválság miatt a társaság működtetésének költségei továbbra is jelentősek, ezért a Magyar Posta Zrt. úgy
Végleg leállítja a Tihange 2 atomreaktort Belgium
2023. 02. 01. 10:17
Belgium kedden éjfélkor, 40 év után végleg leállítja a kelet-belgiumi Huy Tihange nevű városrészében található atomerőmű 2-es blokkját - jelentette a Le Soir című francia nyelvű belga napilap kedden.