Újabb mentőcsomag jön Görögországban?
Egy harmadik gazdasági mentőcsomagra is szükség lehet Görögországban – vélik az eladósodott mediterrán állam hitelezői és ellenőrei. A harmadik görög mentőprogramot 2015-től indíthatják el legalább 50 milliárd eurós nagyságrendben – írja az MTI német Der Spiegelre hivatkozva.
Az eurózóna tagállamai éppen az előző héten hagyták jóvá a Görögország számára folyósítandó második mentőcsomagot – ennek értéke 130 milliárd euró. Az első hitelprogramot 2010. máusában fogadták el 110 milliárd eurós mértékben. A legfrissebb jelentés, amelyet az EU, az Európai Bizottság és a Nemzetközi Valutaalap szakértői kiadtak, rámutat: az első két mentőprojekt nem feltétlenül tudja biztosítani Görögország önálló tőkepiaci finanszírozásra való visszatérését.
A Der Spiegel vasárnapi kiadása úgy értesült: a nemzetközi szervezetek döntéshozói a fenti probléma orvoslására újabb hitelkeretet dolgoznának ki Görögország számára. Az ország ezt a 2015 és 2020 közötti időszakban vehetné igénybe 50 milliárd euró értékben. A publikált EU-IMF jelentésből a harmadik csomag szükségességét taglaló rész ugyanakkor a német kormány nyomására kimaradt – írja a hetilap.
Az előző héten ratifikált második mentőcsomag 107 milliárd eurós adósságkönnyítést is magában hordoz, amelyben a döntéshozók a görög állampapírok jelentős részét jegyző privát kereskedelmi bankokra is számítanak. A meglévő tartozások a koncepció alapján a bankok új, alacsonyabb kamatozású kötvényekre válthatják, amelyek névértéke átlagosan az eredetiek 46,5 százaléka lesz.