NGM: Hazánk tartja a hiánycélokat
A Nmezetgazdasági Minisztérium tájékoztatása alapján a magyar kormány továbbra is elkötelezett a deficitcélok tartása mellett.
A Nemzetgazdasági Minisztérium szerdán az MTI kérdésre megerősítette, hogy a magyar kormány idén mintegy 0,4 százalékos GDP-arányos költségvetési kiigazítást fog végrehajtani, amelyre a megfelelő hiányszint tartása érdekében van szükség. A minisztérium tájékoztatása alapján a kormány ezt már februárban jelezte az Európai Bizottságnak. A testület kedden nyilvánosságra hozta a túlzott deficiteljárás következő lépéseként megfogalmazott ajánlástervezetét.
A fent említett tervezetet az EU tagállami pénzügyminiszterei elé fogják terjeszteni elfogadásra – ez várhatóan a pénzügyminiszteri tanács március 13-án tartandó ülésén kerül majd napirendre. Az EB ajánlástervezete Magyarországot további költségvetési erőfeszítésekre kéri a bruttó hazai termékhez viszonyított 2,5 százalékos cél elérése érdekéven. További kérés hazánk felé, hogy a 2012. évi deficit a GDP 3 százaléka alatt maradjon „az egyszeri intézkedések kivezetése ellenére is”.
Az Európai Bizottság februárban bejelentette, hogy a miniszteri tanácstól a Magyarország számára folyósítandó 495 millió eurónyi kohéziós támogatás januári hatállyal történő felfüggesztését javasolja. Ezt a bizottság arra hivatkozva kéri, hogy Magyarország nem teljesítette kellő hatékonysággal a deficitcsökkentést célzó uniós ajánlásokat.
„A kormány miként eddig, úgy a jövőben is elkötelezett a deficitcél betartása mellett. Ezt bizonyítja, hogy Magyarország 2004-es uniós csatlakozása óta ez az első olyan kormány, amely három százalék alá szorította le a költségvetési hiányt” – olvasható az NGM ajánlástervezetre küldött válaszában. „Azon lehet vitatkozni, hogy a kormány jó eszközöket választott-e a cél érdekében, de az vitathatatlan, hogy a célt elérte. Arról ugyanis nem folyik vita, hogy Magyarország tudja-e teljesíteni a három százalék alatti hiánycél tartását” - állítja a közlemény.