Fellegi megkezdte az informális egyeztetést
Fellegi Tamás tárca nélküli miniszter Washingtonban tegnap megkezdte az informális egyeztetést a Nemzetközi Valutaalap (IMF) képviselőivel.
Iryna Ivaschenko, az IMF budapesti képviseletének vezetője múlt csütörtökön úgy nyilatkozott, hogy a mostani szakaszban nem várhatók tárgyalások a Magyarországgal esetleg kötendő készenléti hitelmegállapodásról, és nem terveznek a miniszter számára találkozót az IMF vezetőségével sem.Fellegi Tamás kiemelte: a kormány a hivatalos EU-IMF tárgyalások mielőbbi megkezdésére és gyors lezárására törekszik, hiszen mindhárom tárgyaló fél közös érdeke, hogy a magyar gazdaság fenntartható államháztartási hiánnyal, fenntartható növekedési pályára álljon. A tárca nélküli miniszter azt is kijelentette, hogy a kormánynak nincs "A" vagy "B" terve, egyetlen cél van, a mielőbbi megállapodás.
Gerry Rice, az IMF nemzetközi kapcsolatokért felelős igazgatója március 8-án Washingtonban tartott sajtótájékoztatóján azt mondta: amiként az IMF-tisztségviselői - köztük a vezérigazgató is januárban - hangsúlyozták, továbbra is tartós elkötelezettséget várnak a fő politikai kérdésekben, mielőtt elkezdenék egy hitelprogram megvitatását. Külön említette, hogy a fő politikai kérdések közé tartozik a nemzeti bankról szóló törvény is.
A lézernyomtató tökéletes választás irodai és otthoni használatra (x)
2024. 06. 03. 08:34
A nyomtatók világában két fő típus uralkodik: a tintasugaras és a lézernyomtató. Míg a tintasugaras nyomtatók a fotórealisztikus képek nyomtatásában jeleskednek, a lézernyomtató típusok éles szöveget, grafikonokat és diagramokat varázsolnak a papírra, kiváló minőségben, gyorsan és hatékonyan.
Egy meglepő felmérés szerint nőttek a magyarok megtakarításai (x)
2023. 12. 15. 17:04
Idén átlagosan 40 616 forintot, az egy évvel korábbinál 14 százalékkal többet tettek félre havonta azok a magyarok, akik tudtak megtakarítani.
EY: a világ 500 legnagyobb családi vállalatának összbevétele az elmúlt két évben 10 százalékkal nőtt
2023. 02. 27. 09:59
A világ 500 legnagyobb családi vállalatának összbevétele mára meghaladta a 8 ezermilliárd dollárt, 2021-hez képest 10 százalékkal emelkedett - derül ki az EY és a svájci St. Gallen Egyetem friss
Kuponokkal spórolnak a magyarok
2023. 02. 20. 11:46
Min tudunk még spórolni? Szinte mindenkit érint hazánkban a kérdés, hiszen az inflációnak „köszönhetően” ma már a legalapvetőbb termékek ára is jóval magasabb, sokak számára szinte megfizethetetlen. Ez a helyzet
Nincs lehetőség a szünetelő posták újranyitására
2023. 02. 14. 08:50
A postahelyi ellátottság nemzetközi szinten is kiemelkedő Magyarországon, miközben a háború és a szankciók okozta energiaválság miatt a társaság működtetésének költségei továbbra is jelentősek, ezért a Magyar Posta Zrt. úgy
Végleg leállítja a Tihange 2 atomreaktort Belgium
2023. 02. 01. 10:17
Belgium kedden éjfélkor, 40 év után végleg leállítja a kelet-belgiumi Huy Tihange nevű városrészében található atomerőmű 2-es blokkját - jelentette a Le Soir című francia nyelvű belga napilap kedden.