Csaba: Az IMF nélkül is lehet
Csaba László, a Közép-európai Egyetem tanára interjút adott az Indexnek, amelyben elmondta: „IMF-hitel nélkül el lehet lenni, ha egyébként a dolgaink rendben vannak”. A közgazdász-professzor szerint az IMF-megállapodás esélye jelenleg ötven százalék körül van.
A magyar kormány rendelkezik mozgástérrel az IMF-fel való megegyezés kérdésében – magyarázta a CEU professzora a portálon hétfőn megjelent interjúban. „Három hónappal ezelőtt nem volt kérdéses, de ma már leginkább attól függ az IMF-hitel sorsa, mire jutnak a kormányzaton belül. Ha ilyen-olyan okokból nem tudnak megállapodni, azzal is együtt lehet élni” – magyarázta a Csaba László.
A szakember hozzátette: hozamfelárak és a piaci görbék által jelzett veszély három hónappal ezelőtt a mielőbbi megállapodást mutatta az egyetlen megoldásnak, ám „most már nem vagyok abban biztos, hogy mindenáron meg kell egyezni. Januárban még az voltam”. Csaba mindazonáltal hozzátette: „a megállapodást persze most sem bánnám, mert ez azt üzenné a befektetőknek, hogy nem lesz sok nem konvencionális gazdaságpolitikai intézkedés a jövőben”.
Csaba László véleményének megváltozását egyrészről a görög hitelezők és az EU közötti megegyezéssel indokolja – a görög válság megoldódása szerinte a portugál és olasz bizonytalanság megszűnését idézi elő. „Mindenki észreveszi, hogy az amerikai gazdaság növekszik, mint ahogy a német, az orosz és brazil is. Ez jelentősen könnyebbé teszi a mi helyzetünket is” – fejtegette a közgazdász.
„Ha Magyarország nem állapodik meg, de a világgazdaságban mindazok a kedvező változások végbemennek, amikről beszéltünk, akkor mi elég kicsik vagyunk ahhoz, hogy IMF-megállapodás nélkül is a piacon maradhassunk” - véli Csaba László.