Jump to content

Kína növelné szerepét az IMF-ben

2012. 03. 19. 00:00

Li Ko-csiang kínai miniszterelnök-helyettes vasárnap Pekingben, az IMF vezetőjével való találkozás után leszögezte: Kína támogatja, hogy a Nemzetközi Valutaalap részt vállaljon az európai hitelválság ellen folytatott küzdelemben, ugyanakkor szükségesnek látja az IMF szervezetének átalakítását is.

A miniszterelnök-helyettes vasárnap Christine Lagarde IMF-vezérigazgatónak elmondta: „Kína arra számít, hogy az IMF folytatja reformját és jobban beteljesíti szerepét a globális gazdaság stabilizálásában, illetve a nemzetközi pénzpiacon”. A politikus nyilatkozata alapján Kína továbbra is hajlandóságot mutat a reformok végrehajtásában való részvételre, az átalakulási folyamat elősegítésére is.

Kínai illetékesek korábban – Angela Merkel német kancellár pekingi látogatásakor – jelezték: a távol-keleti ország kész szerepet vállalni az euró megmentésében, ugyanakkor preferálnák, ha ez közvetetett módon, a Nemzetközi Valutaalap csatornáin keresztül valósulna meg. A szervezet átstrukturálása alatt Kína az MTI szerint saját és más feltörekvő nemzetek szervezetben kapott szerepének megerősítését szorgalmazza.

A kínai miniszterelnök-helyettes egyes nemzetek esetében nem lát esélyt szuverén adósságválságból való gyors kilábalásra – erre szerinte néhol országok nehezen és hosszabb időt igénybe véve kerülhet sor, amelyre a növekvő kockázatokkal terhelt világgazdaság és a nemzetközi pénzpiac is ráerősít. A politikus az eseményen dicsérte az IMF azon törekvéseit, amelyek elősegítik a feltörekvő piacok és a fejlődő országok megnyilvánulásait nemzetközi pénzügyekben. Li úgy véli: a nemzetközi közösség összefogásának olyan multilaterális intézményekben kell megnyilvánulnia, mint a G20-ak csoportja és az IMF.