NGM: Marad az árfolyamrögzítés értékhatára
A Nemzetgazdasági Minisztérium cáfolta azon sajtóértesüléseket, amelyek szerint egy utolsó körös módosító indítvány miatt megváltozott az árfolyamrögzítés igénybevételéhez kapcsolódó értékhatár-feltétel.
A Nemzetgazdasági Minisztérium kedden az MTI-vel közölte: a sajtóban megjelent információkkal ellentétben nem változott az árfolyamrögzítés értékhatára, tehát az intézménnyel azon devizában eladósodottak élhetnek, akik a folyósításkor 20 millió forintot meg nem haladó értékű hitelt vettek fel.
A napi.hu keddi cikke a következőt állítja: „Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter utolsó körös kapkodó javaslata ismét némi kavarodást hozott a 30 millió forintos maximális ingatlanérték kapcsán az árfolyamgát-szerződés feltételei között”. A portál információ szerint egy módosító indítvánnyal úgy módosították az árfolyamgátról szóló törvénypontokat, hogy a törvény ismét a fedezetként felajánlott ingatlan 30 milliós értékére vonatkozó korlátot határozza meg feltételként.
Az NGM közleménye ismerteti: „a kodifikációs gyakorlatnak megfelelően a módosító javaslatok esetén az elhagyni javasolt szövegrészeket félkövér betűtípussal [ ] zárójel közé téve, az új szövegrészeket pedig aláhúzással jelölik meg. Ennek megfelelően a módosító javaslat kizárólag azt célozta, hogy a pénzügyi lízingszerződések esetében az árfolyamgát igénybevételének további feltétele legyen, hogy a szerződést a felek 2011. december 15. napja előtt kötötték”.
A minisztérium szerint ezt megerősíti azon ajánlás is, amelyet az Országgyűlés Alkotmányügyi bizottsága a törvényjavaslat záró vitájához készített, illetve amelyről később a parlament képviselői szavaztak.