MN: Félmillió család élt az adókedvezményekkel
Az egykulcsos adórendszer, illetve az ahhoz kapcsolódó családi adókedvezmények rendszere 2011-ben 160 milliárd forintnyi segítséget jelentett félmillió család számára, ahol legalább az egyik szülő legálisan dolgozott – olvasható a csütörtöki Magyar Nemzetben. A cikk szerint a nagycsaládosok keresete emiatt 20 százalékkal növekedett.
Az MN a Nemzeti Adó- és Vámhivatal adatai alapján azt írja: 2011-ben átlagosan havi nyolcszázezer szülő tudta igényelte a gyermekek után járó adókedvezményt, amely az érintettek számára havonta 13 milliárd forintnyi pluszjövedelmet jelentett. Ez azt jelenti, hogy tavaly a családi adókedvezmények összesen 160 milliárd forintnyi megtakarítást jelentettek azon családoknak, ahol legalább az egyik szülő legálisan dolgozott. A NAV hozzáteszi: „Az értékek májusig még változhatnak, hiszen a 2011-re járó enyhítés utólag, a múlt évről szóló adóbevallás benyújtásakor is érvényesíthető”.Az egykulcsos szja-rendszer családi adókedvezményei a következők: az egy gyermeket nevelőknek havi tízezer, a kétgyermekeseknek húszezer forint mérséklés jár, három vagy több gyermek után pedig gyermekenként havonta 33 ezer forint adócsökkentés igényelhető. A közteherviselési szabályok megváltozása a kereseti viszonyokat is átformálták. A KSH adatai alapján a gyermekkel nem rendelkezők átlagos keresete 2011-ben nettó 138 ezer forint volt, míg egy gyereket nevelők 144 ezer forintot kaptak, a kétgyermekesek 160 ezer, a három- és többgyermekes szülők átlagosan havi 161 ezer forintnyi jövedelmet realizáltak.
A lézernyomtató tökéletes választás irodai és otthoni használatra (x)
2024. 06. 03. 08:34
A nyomtatók világában két fő típus uralkodik: a tintasugaras és a lézernyomtató. Míg a tintasugaras nyomtatók a fotórealisztikus képek nyomtatásában jeleskednek, a lézernyomtató típusok éles szöveget, grafikonokat és diagramokat varázsolnak a papírra, kiváló minőségben, gyorsan és hatékonyan.
Egy meglepő felmérés szerint nőttek a magyarok megtakarításai (x)
2023. 12. 15. 17:04
Idén átlagosan 40 616 forintot, az egy évvel korábbinál 14 százalékkal többet tettek félre havonta azok a magyarok, akik tudtak megtakarítani.
EY: a világ 500 legnagyobb családi vállalatának összbevétele az elmúlt két évben 10 százalékkal nőtt
2023. 02. 27. 09:59
A világ 500 legnagyobb családi vállalatának összbevétele mára meghaladta a 8 ezermilliárd dollárt, 2021-hez képest 10 százalékkal emelkedett - derül ki az EY és a svájci St. Gallen Egyetem friss
Kuponokkal spórolnak a magyarok
2023. 02. 20. 11:46
Min tudunk még spórolni? Szinte mindenkit érint hazánkban a kérdés, hiszen az inflációnak „köszönhetően” ma már a legalapvetőbb termékek ára is jóval magasabb, sokak számára szinte megfizethetetlen. Ez a helyzet
Nincs lehetőség a szünetelő posták újranyitására
2023. 02. 14. 08:50
A postahelyi ellátottság nemzetközi szinten is kiemelkedő Magyarországon, miközben a háború és a szankciók okozta energiaválság miatt a társaság működtetésének költségei továbbra is jelentősek, ezért a Magyar Posta Zrt. úgy
Végleg leállítja a Tihange 2 atomreaktort Belgium
2023. 02. 01. 10:17
Belgium kedden éjfélkor, 40 év után végleg leállítja a kelet-belgiumi Huy Tihange nevű városrészében található atomerőmű 2-es blokkját - jelentette a Le Soir című francia nyelvű belga napilap kedden.