Íme, itt a világ tíz legkockázatosabb állama!
A CMA DataVision, a legnagyobb londoni adósságpiaci adatszolgáltató kedden nyilvánosságra hozta negyedéves összesítését. Ebből kiderül: a világ tíz legkockázatosabb államadósa közül öt az Európai Unió tagállama.
A globális kockázati listán immár nem Görögország szerepel az élen, hiszen az adósságrendezés stabilizálta helyzetét. A tíz legkockázatosabb ország listáján ugyanakkor rajta van Magyarország is, illetve a legújabb listára Spanyolország is felkerül.A CMA DataVision új listáján jelenleg Ciprus az első, míg a második helyen Portugália áll. A CMA egyébként az államadósság-törlesztési leállás kockázata ellen kínált származékos biztosítási csereügyletek (credit default swaps, CDS) márciusi utolsó árazásai alapján álllítja össze a legkockázatosabb adósok listáját.
A legmagasabb CDS-árazások listáján harmadik és hatodik hely között Pakisztán, Argentína, Ukrajna és Venezuela található meg. A hetedik helyen Írország, a nyolcadikon Egyiptom, a kilencediken pedig Magyarország tartózkodik – a lista legvégén Spanyolország áll.
Hazánk elsőkén 2010 utolsó negyedévében került fel a tíz legkockázatosabb nemzet közé – erről 2011 első negyedévében lekerült, ám a harmadik negyedévi összesítésben újból a legkockázatosabbak közé került. Hazánk CDS-középárfolyama a márciusi utolsó zárásban 544,3 bázispont volt – CMA DataVision eme értéket vette figyelembe
A lézernyomtató tökéletes választás irodai és otthoni használatra (x)
2024. 06. 03. 08:34
A nyomtatók világában két fő típus uralkodik: a tintasugaras és a lézernyomtató. Míg a tintasugaras nyomtatók a fotórealisztikus képek nyomtatásában jeleskednek, a lézernyomtató típusok éles szöveget, grafikonokat és diagramokat varázsolnak a papírra, kiváló minőségben, gyorsan és hatékonyan.
Egy meglepő felmérés szerint nőttek a magyarok megtakarításai (x)
2023. 12. 15. 17:04
Idén átlagosan 40 616 forintot, az egy évvel korábbinál 14 százalékkal többet tettek félre havonta azok a magyarok, akik tudtak megtakarítani.
EY: a világ 500 legnagyobb családi vállalatának összbevétele az elmúlt két évben 10 százalékkal nőtt
2023. 02. 27. 09:59
A világ 500 legnagyobb családi vállalatának összbevétele mára meghaladta a 8 ezermilliárd dollárt, 2021-hez képest 10 százalékkal emelkedett - derül ki az EY és a svájci St. Gallen Egyetem friss
Kuponokkal spórolnak a magyarok
2023. 02. 20. 11:46
Min tudunk még spórolni? Szinte mindenkit érint hazánkban a kérdés, hiszen az inflációnak „köszönhetően” ma már a legalapvetőbb termékek ára is jóval magasabb, sokak számára szinte megfizethetetlen. Ez a helyzet
Nincs lehetőség a szünetelő posták újranyitására
2023. 02. 14. 08:50
A postahelyi ellátottság nemzetközi szinten is kiemelkedő Magyarországon, miközben a háború és a szankciók okozta energiaválság miatt a társaság működtetésének költségei továbbra is jelentősek, ezért a Magyar Posta Zrt. úgy
Végleg leállítja a Tihange 2 atomreaktort Belgium
2023. 02. 01. 10:17
Belgium kedden éjfélkor, 40 év után végleg leállítja a kelet-belgiumi Huy Tihange nevű városrészében található atomerőmű 2-es blokkját - jelentette a Le Soir című francia nyelvű belga napilap kedden.