A NAV 256 ezer adózó bevallását készítette el
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal szerdán bejelentette: 256 ezer magánszemély részére fogják kipostázni az adóhatóság által összeállított egyszerűsített személyi jövedelemadó-bevallást április végéig.
Az adóhivatal közlemény alapján összesen 280 ezret is meghaladta azok száma, akik az kérték, hogy 2011-es jövedelmükről az állami adóhatóság készítse el az szja-bevallást. Az ehhez kapcsolódó kritériumoknak a munkáltatói és kifizetői adatszolgáltatások és érvényes nyilatkozatok alapján 256 ezer adóalany felelt meg – derül ki a NAV közleményéből.A NAV kifejtette: összesen 242 ezer adózó fogja postán megkapni bevallását, míg 14 ezren elektronikus úton juthatnak hozzá az 1153E jelű egyszerűsített bevallási ajánlathoz. Az adóhivatal emlékeztet: a bevallás kézhezvételét követően az adózó feladata, hogy összehasonlítsa az azon szereplő információkat az igazolásain megtalálható adatokkal.
Eltérés esetén szükséges az „adózó javítása” mezőben lehetséges a helyesnek tartott adatokkal korrigálni a NAV által elkészített ajánlatot. A számítások újbóli elvégzésére nincs szükség, ugyanis ezt az adóhatóság végrehajtja, eredményéről pedig június 20-ig értesíti a magánszemélyeket. Amennyiben az egyszerűsített bevallás befizetendő adót rögzít, akkor az május 20-ig vagy az adóhatósági javításról szóló levél kézhezvételétől számított 30 napon belül befizethető. „A visszaigényelt adót a bevallás beérkezésétől, vagy a javítás utáni adóhivatali értesítés kézhezvételétől számított 30 napon belül utalja ki az állami adóhatóság” – derül ki a közleményből.
A lézernyomtató tökéletes választás irodai és otthoni használatra (x)
2024. 06. 03. 08:34
A nyomtatók világában két fő típus uralkodik: a tintasugaras és a lézernyomtató. Míg a tintasugaras nyomtatók a fotórealisztikus képek nyomtatásában jeleskednek, a lézernyomtató típusok éles szöveget, grafikonokat és diagramokat varázsolnak a papírra, kiváló minőségben, gyorsan és hatékonyan.
Egy meglepő felmérés szerint nőttek a magyarok megtakarításai (x)
2023. 12. 15. 17:04
Idén átlagosan 40 616 forintot, az egy évvel korábbinál 14 százalékkal többet tettek félre havonta azok a magyarok, akik tudtak megtakarítani.
EY: a világ 500 legnagyobb családi vállalatának összbevétele az elmúlt két évben 10 százalékkal nőtt
2023. 02. 27. 09:59
A világ 500 legnagyobb családi vállalatának összbevétele mára meghaladta a 8 ezermilliárd dollárt, 2021-hez képest 10 százalékkal emelkedett - derül ki az EY és a svájci St. Gallen Egyetem friss
Kuponokkal spórolnak a magyarok
2023. 02. 20. 11:46
Min tudunk még spórolni? Szinte mindenkit érint hazánkban a kérdés, hiszen az inflációnak „köszönhetően” ma már a legalapvetőbb termékek ára is jóval magasabb, sokak számára szinte megfizethetetlen. Ez a helyzet
Nincs lehetőség a szünetelő posták újranyitására
2023. 02. 14. 08:50
A postahelyi ellátottság nemzetközi szinten is kiemelkedő Magyarországon, miközben a háború és a szankciók okozta energiaválság miatt a társaság működtetésének költségei továbbra is jelentősek, ezért a Magyar Posta Zrt. úgy
Végleg leállítja a Tihange 2 atomreaktort Belgium
2023. 02. 01. 10:17
Belgium kedden éjfélkor, 40 év után végleg leállítja a kelet-belgiumi Huy Tihange nevű városrészében található atomerőmű 2-es blokkját - jelentette a Le Soir című francia nyelvű belga napilap kedden.