EB: Kiadásnövelés szükséges az unióban
Janusz Lewandowski, az Európai Bizottság költségvetési kérdésekért felelős lengyel tagja szerdén bejelentette: a testület javasolja, hogy a 2013-as év uniós költségvetését 6,8 százalékkal emeljék meg az idei év büdzséjéhez képest.
Az uniós büdzsétervezetet a tradíció alapján az Európai Bizottság minden év tavaszán készíti el, ősszel pedig a Tanács és az Európai Parlament hagyja jóvá azt. A bizottsági költségvetés-javaslat értelmében a következő évben az Európai Unió 138 milliárd euróval gazdálkodhatnak.Lewandowski a bejelentéssel egy időben elmondta: a szignifikáns kiadásnövelés célja az, hogy fedezzék az unió korábban vállalt kiadási kötelezettségeit. Erre azért van szükség, mivel a következő évben zárul le az unió 2007 és 2013 közötti hétéves költségvetési ciklusa, amely együtt jár a kifizetési esedékességhez érkező pénzügyi kötelezettségvállalások felhalmozódásával.
A költségvetési biztos kifejtette: „a korábban lekötött kötelezettségvállalásokból eredő többletet nem számítva a tervezet csak az inflációnak nagyjából megfelelő, 2 százalékos kiadásemelkedést tartalmaz”. Az Európai Bizottság felvetését az unió tagállamai körében az MIT szerint „kemény vita” követheti, hiszen jelenleg alakul ki a következő hétéves büdzsékeret megalkotása is – ennek hangulatát meghatározzák az „a nemzetközi gazdasági válság miatti nehézségek, illetve az ezek miatt kikényszerített takarékossági törekvések”.
A kapcsolódó sajtótájékoztatón José Manuel Durao Barroso, az Európai Bizottság elnöke is leszögezte: az EU-ban gazdasági növekedésre van szükség, illetve a válság által sújtott országokkal való szolidaritás kifejezésére van szükség. „A befektetés és a kohézió büdzséje a jövő évi” – magyarázta.
A lézernyomtató tökéletes választás irodai és otthoni használatra (x)
2024. 06. 03. 08:34
A nyomtatók világában két fő típus uralkodik: a tintasugaras és a lézernyomtató. Míg a tintasugaras nyomtatók a fotórealisztikus képek nyomtatásában jeleskednek, a lézernyomtató típusok éles szöveget, grafikonokat és diagramokat varázsolnak a papírra, kiváló minőségben, gyorsan és hatékonyan.
Egy meglepő felmérés szerint nőttek a magyarok megtakarításai (x)
2023. 12. 15. 17:04
Idén átlagosan 40 616 forintot, az egy évvel korábbinál 14 százalékkal többet tettek félre havonta azok a magyarok, akik tudtak megtakarítani.
EY: a világ 500 legnagyobb családi vállalatának összbevétele az elmúlt két évben 10 százalékkal nőtt
2023. 02. 27. 09:59
A világ 500 legnagyobb családi vállalatának összbevétele mára meghaladta a 8 ezermilliárd dollárt, 2021-hez képest 10 százalékkal emelkedett - derül ki az EY és a svájci St. Gallen Egyetem friss
Kuponokkal spórolnak a magyarok
2023. 02. 20. 11:46
Min tudunk még spórolni? Szinte mindenkit érint hazánkban a kérdés, hiszen az inflációnak „köszönhetően” ma már a legalapvetőbb termékek ára is jóval magasabb, sokak számára szinte megfizethetetlen. Ez a helyzet
Nincs lehetőség a szünetelő posták újranyitására
2023. 02. 14. 08:50
A postahelyi ellátottság nemzetközi szinten is kiemelkedő Magyarországon, miközben a háború és a szankciók okozta energiaválság miatt a társaság működtetésének költségei továbbra is jelentősek, ezért a Magyar Posta Zrt. úgy
Végleg leállítja a Tihange 2 atomreaktort Belgium
2023. 02. 01. 10:17
Belgium kedden éjfélkor, 40 év után végleg leállítja a kelet-belgiumi Huy Tihange nevű városrészében található atomerőmű 2-es blokkját - jelentette a Le Soir című francia nyelvű belga napilap kedden.