Hogyan szórakozz kevés pénzből?
Ki ne szeretne naponta vásárolgatni, elegáns éttermekben enni, fényűző bárokban koktélt szürcsölgetni, hétvégente pedig drága autós kirándulásokra járni, és wellness-szállodákban pihenni? Igazán csábító, de meg kell hagyni, nagyon is költséges időtöltési lehetőségek ezek.
Számoljunk csak utána, hogy mennyi pénzre lenne szükségünk ahhoz, hogy ezt az életstílust fenn tudjuk tartani! Csupán egy-egy ruhadarabra, cipőre is több tízezer forintot kell kiadnunk, és vásárlás terén a csillagos ég a határ, hiszen több száz márka több ezres kínálatából válogathatunk. Étteremben enni szintén nagyon költséges program: egy-egy alkalommal minimum öt-tízezer forinttal könnyebb pénztárcával kell távoznia egy párnak egy ebéd vagy vacsora után. A bárokban szintén megkérik az italok és koktélok árát: egyetlen pohár alkoholos innivaló akár több ezer forintba is kerülhet. A hétvégi kirándulások alatt pedig egy kisebb vagyont is el lehet költeni: autós utazásnál elég csak a történelmi csúcsokat döntögető benzinárakra gondolni, a wellness-szállodákban, külföldi hotelekben pedig akár egyetlen hosszú hétvégéért is akár hatszámjegyű összegeket kérhetnek el. Ha mindezt összeszámoljuk, könnyedén rájöhetünk, hogy a sokunk által hőn áhított és vágyott nagyvilági szórakozási formák rettentően sok pénzbe kerülnek.
Jól azonban nem csak akkor érezhetjük magunkat, ha sok pénzt áldozunk rá. Ha ügyesen gazdálkodunk a fizetésünkkel, és jól meggondoljuk, hogy mire mennyit költünk, egy kisebb vagyont is megspórolhatunk. Természetesen nem érdemes a másik végletbe sem esni, és folyton otthon ülni, csak azért, mert nem szeretnénk elkölteni a pénzünket. Léteznek olyan lehetőségek, amelyek nem kerülnek sokba, mégis biztosítják a kikapcsolódást, és amelyek révén a társasági élet részének érezhetjük magunkat.
És hogy mire is gondolok pontosan? Ha van egy állandó baráti társaságunk, nem kell, hogy minden alkalommal étteremben vagy bárban találkozzunk, időnként, akár hetente is összegyűlhetünk egyikünk lakásán. Ide természetesen senki sem érkezik üres kézzel, de egy üveg bor árával megúszhatjuk a hétvégi kiadásokat. Ha az otthonunkban találkozunk a barátainkkal, nem kell sem a helyért, sem a kiszolgálásért külön fizetni, pusztán azt fizetjük, amit megeszünk és megiszunk, ráadásul a beszélgetés közben sem kell a túl hangos zenével küzdenünk, és a háttérzenét is a saját ízlésünknek megfelelően állíthatjuk össze.
Természetesen a szórakozásnak nem csupán ezen formája létezik: szabadidőnkben sportolhatunk is, eljárhatunk futni, biciklizni, úszni, focizni, táncolni. Leszámítva néhány drágább sportágat, a testmozgás minimális anyagi ráfordítással végezhető, a futáshoz például csupán egy jó futócipőre van szükség. Az úszás, a foci, és a tánc esetében ugyan belépőjegyet vagy tagdíjat fizetni kell, de ennek mértéke sem túl magas általában, ennyit érdemes a pihenésünkre és a kikapcsolódásunkra áldozni. A költséges hétvégi autóskirándulások és wellness-szállodás pihenések helyett pedig elindulhatunk egy-egy biciklis kirándulásra a környékünkön.
Az ilyen módon megspórolt pénzt, ha befektetjük, néhány év múlva egy új autó vagy egy nagyobb lakás vásárlására is fordíthatjuk. Persze azért az álom sem kell, hogy örökké csak álom maradjon: ha jó állásunk van és jól keresünk, időnként érdemes egy-egy finom vacsorával vagy hosszú hétvégés pihenéssel megjutalmaznunk magunkat, hogy a jövőben is tökéletesen tudjunk teljesíteni a munkában.