Pénz a legjobb ajándék egy unokának?
Valódi áldás, amikor az embernek unokája születik, mintha egy kicsit – igaz más szerepben –, de újraélné a gyermeke születése utáni időszakot. Ám, mint ahogy a saját gyermekünk nevelését, úgy az unokánkhoz való viszonyunkat is alakíthatjuk tudatosan vagy ösztönösen jól, és véthetünk olyan hibákat is, amelyek hosszú időre meghatározhatják a kapcsolatunkat unokánkkal. Különösen ilyen lehet a születésnapi, névnapi, vagy más egyéb „borítékos ajándék”.
Természetes, hogy minden nagyszülő szeretne kedveskedni az unokájának, és időről időre szeretné megajándékozni őt. Sok nagymama és nagypapa pedig úgy gondolja, hogy annyira elhaladt felette a kor, és annyira nem tudja, hogy mire vágyik, vagy mire van szüksége az unokájának, hogy inkább úgy dönt, pénzt ad utódainak születésnapjukon, és majd ők eldöntik, hogy a pénzt mire fordítják. De valóban ez lenne a legjobb megoldás? Talán nem. A legtöbb gyermek ugyanis még nem tudja értékelni a pénzt, nem érzi, hogy az mennyire értékes, és éppen ezért vigyázni sem tud rá.
Természetesen megpróbálkozhatunk azzal, hogy tudatosan adunk pénzt az unokánknak, és ennek segítségével megkíséreljük rávezetni, megtanítani az unokánkat a takarékoskodásra és a spórolásra. Ám mivel kisgyermekekről van szó, a siker nem garantált. A születésnapokon adott papírpénznél sokkal jobb megoldás is létezik. Néhány nagyszülő – nem sokkal azután, hogy unokája születik – kötvényt, biztosítást vagy külön betéti számlát nyit a gyermeknek. Itt gyűjtögeti a pénzt, amit unokáinak szán, hogy majd amikor elég érett lesz hozzá, egyben átadhassa az ajándékát.
A babakötvény esetében az állam által nyitott számlához bármikor, például a gyermek születésnapjain, névnapjain, karácsonykor, vagy bármely más ünnepnapokon helyezhet el pénzt a szülő, nagyszülő, amelyet évekkel később egy összegben felvehet majd az unoka. Nyithatunk a saját nevünkre is egy külön számlát, és itt gyűjthetjük az unokának szánt pénzt, amikor pedig elérkezettnek látjuk az időpontot az ajándék átadására, nincs más dolgunk, mint hogy jogosultságot adunk a gyereknek a számlához való hozzáférésre. Biztosíthatjuk az unokánk életét is, ha ugyanis a biztosítást befektetéssel kombináljuk (unit-linked életbiztosítások), a biztosításon felül a lejárati idő után nagyobb összeget is adományozhatunk a fiatalnak.
Minden unoka örülne, ha segítséget kapna a nagyszüleitől az első lakás vagy autó megvásárlásához. Akkor fogja igazán érezni, hogy mennyire jó döntés volt annak idején a nagyszülei részéről, hogy hosszú távú ajándékban gondolkodtak. Természetesen érdemes időről időre beszámolni arról, hogy hogyan alakul a számlán található összeg sorsa, egy éves kimutatást vagy egy havi elszámolást érdemes időnként megmutatni az unokánknak. Emellett azt is jó megértetni vele, hogy nem azért nem adjuk oda neki hamarabb a pénzt, mert nem bízunk abban, hogy helyes döntéseket tud hozni, hanem csak szeretnénk, ha – majd amikor igazán szükség lesz rá – valóban tudjunk neki segíteni.