"Az euróövezet Görögország kilépését is túlélné”
Wolfgang Schäuble német pénzügyminiszter egy pénteken megjelent lapinterjúban leszögezte: az eurózóna Görögország esetleges kiválása után is működőképes maradna, meg tudna birkózni a távozás következményeivel.
A politikus úgy véli, hogy egyetlen államra sem lehet rákényszeríteni az euróövezeti tagságot, ezen kívül pedig téves feltételezésnek tartja, „hogy nem tudnánk reagálni hirtelen bekövetkező, előre nem látott eseményekre”. Schäuble ezt azzal indokolja, hogy az közös valutával rendelkező övezet sokat tanult az elmúlt két év eseményeiből, illetve védekező mechanizmusokat is sikerült kifejlesztenie. „Csökkent a más euróövezeti tagállamokat fenyegető fertőzésveszély és ellenállóbb lett az övezet egésze” – magyarázza a német pénzügyminiszer.A német kormány tagja ugyanakkor kijelentette: „senki sem fenyeget senkit, de őszintén, tisztességesen és nyíltan meg kell mondani görög barátainknak és partnereinknek, hogy nincs más út, csak az, amelyről megállapodtunk”. Schäuble szerint Görögország kizárólag a reformok útján képes elérni a gazdaság gyógyulását, illetve a stabilitás kialakulását. Ez nagy tehertétel a görög társadalom számára, viszont „Európa országai és a magánhitelezők rendkívül messze menő engedményeket tettek” és nagy kockázatokat is vállaltak – tette hozzá.
A Rheinische Post című lapban megjelent interjúban Schäuble úgy vélekedik: „Görögországnak meg kell érteni, hogy ezért cserébe teljesítenie kell kötelezettségeit”. Ehhez hasonló gondolatokat fogalmazott meg Michael Kemmer, a német bankszövetség elnöke is – az érdekképviseleti vezető a Deutschlandfunk rádiónak nyilatkozva arról beszélt: : Görögország esetleges kilépésének „közvetlen hatásai korlátozottak lennének”, és az övezet hosszabb távon is „fel tudná dolgozni” a szakítást a görögökkel.
A lézernyomtató tökéletes választás irodai és otthoni használatra (x)
2024. 06. 03. 08:34
A nyomtatók világában két fő típus uralkodik: a tintasugaras és a lézernyomtató. Míg a tintasugaras nyomtatók a fotórealisztikus képek nyomtatásában jeleskednek, a lézernyomtató típusok éles szöveget, grafikonokat és diagramokat varázsolnak a papírra, kiváló minőségben, gyorsan és hatékonyan.
Egy meglepő felmérés szerint nőttek a magyarok megtakarításai (x)
2023. 12. 15. 17:04
Idén átlagosan 40 616 forintot, az egy évvel korábbinál 14 százalékkal többet tettek félre havonta azok a magyarok, akik tudtak megtakarítani.
EY: a világ 500 legnagyobb családi vállalatának összbevétele az elmúlt két évben 10 százalékkal nőtt
2023. 02. 27. 09:59
A világ 500 legnagyobb családi vállalatának összbevétele mára meghaladta a 8 ezermilliárd dollárt, 2021-hez képest 10 százalékkal emelkedett - derül ki az EY és a svájci St. Gallen Egyetem friss
Kuponokkal spórolnak a magyarok
2023. 02. 20. 11:46
Min tudunk még spórolni? Szinte mindenkit érint hazánkban a kérdés, hiszen az inflációnak „köszönhetően” ma már a legalapvetőbb termékek ára is jóval magasabb, sokak számára szinte megfizethetetlen. Ez a helyzet
Nincs lehetőség a szünetelő posták újranyitására
2023. 02. 14. 08:50
A postahelyi ellátottság nemzetközi szinten is kiemelkedő Magyarországon, miközben a háború és a szankciók okozta energiaválság miatt a társaság működtetésének költségei továbbra is jelentősek, ezért a Magyar Posta Zrt. úgy
Végleg leállítja a Tihange 2 atomreaktort Belgium
2023. 02. 01. 10:17
Belgium kedden éjfélkor, 40 év után végleg leállítja a kelet-belgiumi Huy Tihange nevű városrészében található atomerőmű 2-es blokkját - jelentette a Le Soir című francia nyelvű belga napilap kedden.