Jump to content

Milliárdosok klubja - A hedge fund-guruk

2012. 05. 11. 00:00

Zölden és pirosan villogó árfolyamok a monitoron éjjel-nappal: a tőzsdén sosem megy le a nap, hiszen amint bezárnak az amerikai piacok, máris nyitnak az ázsiaiak, azután pedig az európaiak. Így élnek, dollár százmilliókat kezelnek, milliárd dolláros vagyonnal rendelkeznek. Ők a Hedge Fund-guruk. Most bemutatjuk, hogyan gazdagodtak meg!

A hedge fund valójában nem más, mint egy olyan befektetési alap, amelynek a működése kevésbé szabályozott hagyományos társaihoz képest, ezt kihasználva pedig jóval kockázatosabb ügyletekbe mennek bele az alap kezelői. Szintén jellemző még rá, hogy tőkét csak szűk körben fogadnak be, működésük pedig szinte teljesen átláthatatlan.

A legismertebb, és egy tavalyi kimutatás szerint a legsikeresebb hedge fund-guru a magyar származású amerikai üzletember Soros György. Ő az 1973 és 2011 közötti ténykedése során összesen 32 milliárd dollárnyi, vagyis mai árfolyamon több mint 7 ezermilliárd forintnyi hozamot ért el befektetési alapjával. Ebből egymilliárd dollárt egyetlen ügylet alkalmával sikerült összehoznia, amikor is 1992-ben több mint 10 milliárd dollár értékben fogadott az angol font gyengülésére. Soros a 11 milliárd dollárra taksált vagyonával ma is Amerika 50 leggazdagabb embere közé tartozik.

Évente egy-két igazán jó döntés is elég volt ahhoz, hogy Louis Bacont ma a világ nyolcadik legsikeresebb hedge fund-gurujaként tartsák számon. Az 56 éves amerikai befektető kockázati alapjának egyik kezdeti évében 86 százalékos hozamot könyvelhetett el, vagyis csaknem megkétszerezte az általa kezelt több tízmillió dolláros vagyontömeget. Bacon egész ingatlanportfóliót épített fel az évek során, a világ számos pontján. A Sziklás-hegységben lévő birtok mellett van háza a Bahamákon, egy szigeten Long Island mellett, egy skót kastély, ezenkívül pedig két hatalmas penthouse lakás New York és London szívében.

Bár az alapkezelők 90 százaléka férfi, akad olyan nő is, aki ugyancsak egy hedge fund vezetésével szerezte meg több százmillió dolláros vagyonát. Elena Ambrosiadou Görögországban született, és mérnöki végzettséget szerzett, mígnem hozzáment egy londoni közgazdászhoz, akivel közösen indították el befektetési alapjukat. Némiképp különös módon idővel a vezető szerepet a páros hölgy tagja vette át, a működés első 13 évében pedig több mint 10 százalékos hozamokat értek el a befektetőik számára. Ez a piacon nem számít kiemelkedőnek, ugyanakkor a legtöbb hedge fundhoz képest nagyon alacsony kockázatot vállalt az, aki itt helyezte el a pénzét, a házaspár alapja ugyanis alig produkált veszteséget, ami viszont rendkívüli eredmény ebben a kategóriában. 2004-ben Elena Ambrosiadou elvált férjétől, ám a befektetési alapot egyben tartották, a férfi pedig csak 2009-ben lépett ki annak vezetéséből. A hedge fund azonban 2010-ben így is 26 százalékos hozammal zárta az évet. Ma Ambrosiadou Anglia leggazdagabb üzletasszonya, és a világ legnagyobb vitorláshajójának, a 88 méter hosszú, 120 millió dollárt érő Máltai Sólyom tulajdonosa.