Mennyi legyen a gyerek zsebpénze?
Abban egyetértés van a legtöbb szülő között, hogy zsebpénzre szükség van, de abban, hogy ez pontosan mennyi is legyen, már akadnak véleménykülönbségek. Bár legtöbbször úgyis az határozza meg a zsebpénz mértékét, hogy a gyerek osztálytársai mennyiből gazdálkodhatnak, megpróbálunk néhány tippet adni, mekkora keretet áldozz erre a célra.
A zsebpénz a gyerek számára hasznos, hiszen megtanítja őt a pénz használatára, megtanulja, hogy mi olcsó, és mi drága, illetve hogy mi fölösleges, és mi hasznos. Ezen kívül pedig az osztálytársai előtt sem kell szégyenkeznie, ami a fiatalabb korosztályban meglehetősen fontos szempont a beilleszkedés szempontjából. Ugyanakkor ha zsebpénz mellett döntünk, fel kell készülnünk arra is, hogy gyermekünk néhány haszontalan dologra is el fogja költeni azt.
Épp ezért nagyon nehéz meghatározni, hogy pontosan mennyi legyen a keret. Főleg úgy, hogy vélhetően az osztálytársak szülői sem szívesen beszélnek erről a kérdésről, így nehéz egyeztetni az erről alkotott álláspontokat. Mindenesetre a rendszeres pénz adást érdemes az iskolás kor kezdetére időzíteni. Bár Magyarországon a havi kifizetés a megszokott, a tíz éves kor alatti gyermeknek még érdemesebb heti összeget megállapítani, mert egy hét napos gazdálkodási időszakot sokkal könnyebben tud átlátni, mint ha 30 napra kellene számolnia. Tíz éves kor után azonban már át lehet állni a havi rendszerességű zsebpénzre.
Kezdetben érdemes heti 200 és 500 forint közötti összeget gyermekünk rendelkezésére bocsátani, hiszen úgyis amit tudunk, megveszünk számára. Később viszont érdemes növelni ezt az összeget, általános iskolában ma már a havi 5000 forint egyáltalán nem számít soknak. A pénz megállapításánál figyelembe kell vennünk azt is, hogy a zsebpénzen kívül a születésnapok, vagy egyéb ünnepek alkalmával jut-e még forráshoz gyermekünk, például a nagyszülőktől. Ha igen, akkor lehet kevesebb a zsebpénz, hiszen akkor nem csak abból kell takarékoskodnia, amennyiben valami különlegesebbet, mondjuk egy bicikli t szeretne.
Fontos, hogy ne szabjuk meg, gyermekünk mire költheti a zsebpénzt, de mindenképpen lássuk el tanácsokkal ezen a téren. Jó módszer lehet, ha beavatjuk a családi költségvetésbe, vagy egy-egy konkrét példán keresztül szemléltetjük, hogy mire mennyit költöttünk. Vagy tudathatjuk vele, hogy miért igyekszünk nem elkölteni az összes pénzünket a hónapban, és miért fontos, hogy maradjon vésztartalékunk.
Ha zsebpénzt adunk, különösen ügyeljünk annak rendszerességére, és arra, hogy ezzel ne jutalmazzuk, vagy büntessük gyermekünket. Szintén aranyszabálynak számít, hogy ne hagyjunk teret további pénzkéréseknek, előlegeknek, ha elfogyott az adott időszakra szánt kerete, mert ezzel csak azt tanulja meg, hogy pénzszűkében úgyis mindig tőkéhez juthat. Lehetőleg ne jussunk el azonban odáig sem, hogy a zsebpénzt taneszközökre fordítjuk az ő nevében, mert ezzel az egész értelmét veszti.