Jump to content

Visszaszorítanák a hitelminősítők hatalmát

2012. 05. 16. 00:00

A Reuters információi alapján szerdán hozzávetőleg húsz európai bankár tanácskozik Frankfurtban informálisan a három nagy nemzetközi hitelminősítő vállalat hatalmának visszaszorításáról.

Az említett három céget, tehát a Moody´s-t, a Standard & Poors-t és Fitch-et a gazdasági krízis kitörése óta számos alkalommal bírálták. Ennek indoka a kritikusok szerint az, hogy e vállalatok „segítettek elhinteni a pénzügyi válság magját” azzal, hogy a legjobb osztályzatokat adták később értéktelennek bizonyuló pénzügyi termékekre.

„Rosszul értékelték a helyzetet, nagyon lassan reagáltak, amiben olykor az is szerepet játszhatott, hogy a kibocsátók fizetik őket” - vetette fel az egyik pénzintézet vezetője, aki szerint a hitelminősítők „gyorsabbak lennének a leminősítésben, ha a befektetőktől kapnák a pénzüket”. Az Európai Unió piacfelügyeleti bizottsága egyébként márciusban arra szólította fel a három hitelminősítőt, hogy világosabban mutassák be egyes leminősítéseik hátterét.Brüszzel tervei között szerepel többek között az is, hogy köteleznék az ügyfeleket: bizonyos idő letelte után cséréljenek hitelminősítőt. Ezzel az EU a versenyt kívánja erősíteni.

Tervek merültek fel még egy európai hitelminősítő létrehozására is – a Roland Berger könyvvizsgáló cég nemrégiben közölte: az európai pénzügyi társaságok támogatják egy európai hitelminősítő létrehozásában.A három amerikai hitelminősítő felé egyébként további vádként merül fel az is, hogy Európa ellenében amerikai érdekeknek felelnek meg. A Moody´s e héten 26 olasz pénzintézetet minősített le, amely az olasz bankszövetség szerint „felelőtlen, támadás Olaszország, az olasz vállalatok és családok ellen. Ismét bebizonyosodott, hogy a hitelminősítők destabilizáló tényezők a pénzpiacon”.