8000 lakást vásárolhat idén a NET
A Nemzeti Eszközkezelő a 2012-es évben mintegy 8000 lakást vásárolhat, amely a kötlségvetés számára 35-40 milliárd forintos terhet jelent.
Nátrán Roland, a Nemzetgazdasági Minisztérium helyettes államtitkára az Országgyűlés számvevőszéki és költségvetési bizottsága előtt hétfőn elmondta: a nemzeti Eszközkezelő Zrt. mintegy 8000 lakást fog megvásárolni az idei év folyamán.A politikus mindezt a Nemzeti Eszközkezelő működésével kapcsolatos törvényjavaslat módosításának ismertetésekor mondta el.
A helyettes államtitkártól a szocialista Boldvai László megkérdezte, hogy milyen költségvetési forrásból lesz finananszírozható az ingatlanvásárlási projekt, amely körülbelül 35-40 milliárd forintba fog kerülni – így arra nem elég a a tavalyról nem elköltött két, illetve az idei évre betervezett három milliárd forint.
Nátrán Roland válaszában potenciális forrásként a költségvetés általános tartalékában lévő majd 100 millió forintot nevezte meg, illetve másik alternatívaként szót ejtett a költségvetési torvény módosításáról is. A NET programja az NGM politikus szerint nem veszélyezteti az idei, GDP arányosan 2,5 százalékos államháztartási hiánycélt.
A NET-ről szóló törvénymódosítást a bizottság egyhangúlag általános vitára alkalmasnak minősítette. A testület emellett egy tartózkodás mellett, döntő többséggel bocsátotta általános vitára a Magyar Nemzeti Bankról szóló tavaly év végén elfogadott törvény módosításáról beterjesztett törvényjavaslatot is.