SZ: Leálltak a görög reformok
Görögországban leálltak a 130 milliárd eurós nemzetközi hitelprogramhoz kapcsolódó megállapodásban rögzített reformok - írta pénteken a Süddeutsche Zeitung.
A német lap szerint az átmeneti kormány csaknem teljesen cselekvésképtelen, a februárban elfogadott hitelprogramhoz kapcsolódó előírásokat pedig egyáltalán nem tudja teljesíteni. Leállt például a privatizáció, ami önmagában is milliárd eurós nagyságrendű lyukat üt a költségvetésben. Ráadásul számos állampolgár az euróövezetből való kieséstől tartva egyszerűen beszüntette az adófizetést, az ötödik éve recesszióban vergődő gazdaság vállalati szférájából pedig mind kevesebb pénz áramlik az államkasszába, az adóbevételek így meredeken csökkennek.A Süddeutsche Zeitung szerint a reformok azért álltak le, mert nincs demokratikus felhatalmazással rendelkező vezetés Athénban, az pedig bizonytalan, hogy a június 17-re kitűzött választás után sikerül-e kormányt alakítani. Ezért az euróövezeti tagországok pénzügyminisztériumi államtitkárait tömörítő úgynevezett euró munkacsoportban az a megállapodás született, hogy a pénzügyi tárcák vészhelyzeti intézkedési tervet dolgoznak ki arra az esetre, ha Görögország az euróövezet elhagyására kényszerül. E tervek részeként elképzelhető például a tőkemozgás megelőző jellegű korlátozása, arra az esetre, ha euróövezeti állampolgárok az övezet teljes összeomlásához vezető dominóhatástól tartva magukhoz kívánnák venni bankban elhelyezett megtakarításaikat.
A német bankszövetség szerint az utóbbi időszakban nőtt a görög eurótávozás valószínűsége. A legjobb lenne, ha Görögország az euróövezetben maradna, "ugyanakkor foglalkozni kell azzal a lehetőséggel is, hogy az adott körülmények között ez nehezen lesz megvalósítható" - mondta Andreas Schmitz, a szövetség elnöke. Hasonlóképpen fogalmazott Vittorio Grilli, az olasz gazdasági tárca miniszterhelyettese is.
A lézernyomtató tökéletes választás irodai és otthoni használatra (x)
2024. 06. 03. 08:34
A nyomtatók világában két fő típus uralkodik: a tintasugaras és a lézernyomtató. Míg a tintasugaras nyomtatók a fotórealisztikus képek nyomtatásában jeleskednek, a lézernyomtató típusok éles szöveget, grafikonokat és diagramokat varázsolnak a papírra, kiváló minőségben, gyorsan és hatékonyan.
Egy meglepő felmérés szerint nőttek a magyarok megtakarításai (x)
2023. 12. 15. 17:04
Idén átlagosan 40 616 forintot, az egy évvel korábbinál 14 százalékkal többet tettek félre havonta azok a magyarok, akik tudtak megtakarítani.
EY: a világ 500 legnagyobb családi vállalatának összbevétele az elmúlt két évben 10 százalékkal nőtt
2023. 02. 27. 09:59
A világ 500 legnagyobb családi vállalatának összbevétele mára meghaladta a 8 ezermilliárd dollárt, 2021-hez képest 10 százalékkal emelkedett - derül ki az EY és a svájci St. Gallen Egyetem friss
Kuponokkal spórolnak a magyarok
2023. 02. 20. 11:46
Min tudunk még spórolni? Szinte mindenkit érint hazánkban a kérdés, hiszen az inflációnak „köszönhetően” ma már a legalapvetőbb termékek ára is jóval magasabb, sokak számára szinte megfizethetetlen. Ez a helyzet
Nincs lehetőség a szünetelő posták újranyitására
2023. 02. 14. 08:50
A postahelyi ellátottság nemzetközi szinten is kiemelkedő Magyarországon, miközben a háború és a szankciók okozta energiaválság miatt a társaság működtetésének költségei továbbra is jelentősek, ezért a Magyar Posta Zrt. úgy
Végleg leállítja a Tihange 2 atomreaktort Belgium
2023. 02. 01. 10:17
Belgium kedden éjfélkor, 40 év után végleg leállítja a kelet-belgiumi Huy Tihange nevű városrészében található atomerőmű 2-es blokkját - jelentette a Le Soir című francia nyelvű belga napilap kedden.