Jump to content

Program indul a fiatal gazdák támogatására

2012. 07. 04. 00:00

Július közepén hirdetik meg a fiatal gazdák induló támogatását, amelynek finanszírozására összesen négymilliárd forint áll rendelkezésre - jelentette be a Vidékfejlesztési Minisztérium vidékfejlesztésért felelős államtitkára szerdán Budapesten, egy szakmai háttérbeszélgetésen.

V. Németh Zsolt közölte: az érintettek, azaz a 18-40 év közötti gazdák július 16. és augusztus 16. között nyújthatják be pályázataikat. A nyertesek egyszeri támogatásként 20-40 ezer eurónak megfelelő forinthoz juthatnak. Ez mintegy 6-12 millió forintot jelent. A pályázók közül előnyt élveznek az elbíráláskor többek közt az állattenyésztéssel foglalkozók, illetve az ezer fő alatti településen és a tanyán élők.

V. Német Zsolt hozzátette: a fiatal gazdákat nemcsak a pályázat kiírásával kívánják segíteni. Más pályázatok elbírálásánál is előnyt jelent, ha valaki fiatal gazdálkodó, így például 40 százalék helyett 50 százalék támogatást kaphatnak a fiatal gazdák egyes élelmiszeripari fejlesztések végrehajtásakor.

Weisz Miklós, a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége (Agrya) társelnöke arról beszélt, hogy a EU Közös Agrárpolitikájának (KAP) most zajló reformja során az unió új költségvetési időszakában, 2014-20 között várhatóan a prioritások közé kerül a generációváltás felgyorsítása, további ösztönzése mezőgazdasági tevékenységre. Így nemcsak a fiatal gazdák már működő induló támogatása és a gazdaság-átadási támogatás maradna meg, hanem új, úgynevezett prémium támogatásokat is bevezetnének.

Ilyen lenne a tervek szerint, hogy a fiatal gazdálkodók többlet támogatást - ez 25 százalék lenne az elképzelések szerint - kapnának a közvetlen kifizetést szolgáló forrásból időlegesen, és bizonyos életkor eléréséig. Ez az időtartam 5 év lenne, a birtok méret pedig 25 hektár a tervek szerint. Magyarország 100 hektáros nagyságot szeretne, az életkor pedig 35-40 év lenne, attól függően, hogy melyik országban kit tekintenek fiatal gazdálkodónak.