Csökkentek júniusban az európai termelői árak
Júniusban csökkentek a termelői árak az euróövezetben és az Európai Unióban - közölte csütörtökön az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat.
Júniusban a 17 tagú euróövezetben 0,5 százalékkal, a 27 tagú Európai Unióban pedig 0,8 százalékkal csökkentek a termelői árak az előző havihoz képest. Májusban a havi csökkenés mértéke szintén 0,5 százalék volt az euróövezetben és 0,7 százalék az EU-ban.A tavaly júniusival összevetve az idén júniusban az euróövezetben 1,8 százalékkal, az EU-ban pedig 1,6 százalékkal emelkedtek a termelői árak.
Havi összevetésben szinte minden uniós tagállamban - ahonnan adatok állnak rendelkezésre - csökkentek a termelői árak júniusban. A kivétel Ciprus és Lettország volt 0,4, illetve 0,3 százalékos növekedéssel. Máltán és Szlovéniában nem változtak a termelői árak. A legnagyobb csökkenés az Egyesült Királyságban (-1,9 százalék), Görögországban (-1,8 százalék), Dániában (-1,3 százalék), valamint Hollandiában (-1,2 százalék) volt.
Éves összevetésben júniusban a legnagyobb mértékben Cipruson (8,8 százalék), Magyarországon (6,9 százalék) és Litvániában (4,9 százalék) emelkedtek a termelői árak. A legalacsonyabb növekedési ütemet az Egyesült Királyságban (0,1 százalék), Ausztriában (0,2 százalék) és Máltán (0,6 százalék) regisztrálták. Svédországban és Dániában pedig 0,4, illetve 0,1 százalékkal csökkentek a termelői
A lézernyomtató tökéletes választás irodai és otthoni használatra (x)
2024. 06. 03. 08:34
A nyomtatók világában két fő típus uralkodik: a tintasugaras és a lézernyomtató. Míg a tintasugaras nyomtatók a fotórealisztikus képek nyomtatásában jeleskednek, a lézernyomtató típusok éles szöveget, grafikonokat és diagramokat varázsolnak a papírra, kiváló minőségben, gyorsan és hatékonyan.
Egy meglepő felmérés szerint nőttek a magyarok megtakarításai (x)
2023. 12. 15. 17:04
Idén átlagosan 40 616 forintot, az egy évvel korábbinál 14 százalékkal többet tettek félre havonta azok a magyarok, akik tudtak megtakarítani.
EY: a világ 500 legnagyobb családi vállalatának összbevétele az elmúlt két évben 10 százalékkal nőtt
2023. 02. 27. 09:59
A világ 500 legnagyobb családi vállalatának összbevétele mára meghaladta a 8 ezermilliárd dollárt, 2021-hez képest 10 százalékkal emelkedett - derül ki az EY és a svájci St. Gallen Egyetem friss
Kuponokkal spórolnak a magyarok
2023. 02. 20. 11:46
Min tudunk még spórolni? Szinte mindenkit érint hazánkban a kérdés, hiszen az inflációnak „köszönhetően” ma már a legalapvetőbb termékek ára is jóval magasabb, sokak számára szinte megfizethetetlen. Ez a helyzet
Nincs lehetőség a szünetelő posták újranyitására
2023. 02. 14. 08:50
A postahelyi ellátottság nemzetközi szinten is kiemelkedő Magyarországon, miközben a háború és a szankciók okozta energiaválság miatt a társaság működtetésének költségei továbbra is jelentősek, ezért a Magyar Posta Zrt. úgy
Végleg leállítja a Tihange 2 atomreaktort Belgium
2023. 02. 01. 10:17
Belgium kedden éjfélkor, 40 év után végleg leállítja a kelet-belgiumi Huy Tihange nevű városrészében található atomerőmű 2-es blokkját - jelentette a Le Soir című francia nyelvű belga napilap kedden.