Kovács Árpád: Szükséges az IMF-megállapodás
A Költségvetési Tanács véleménye szerint a 2013-as költségvetés a jelenlegi formájában finanszírozható és az államadósság szabály is betartható, a kétségtelenül meglévő kockázatok mellett is, és feltételezve, hogy nem romlik tovább a gazdasági környezet - nyilatkozta Kovács Árpád, a KT elnöke a Népszabadság internetes oldalán.
A KT elnöke szerint ugyanakkor eminens érdekünk fűződik ahhoz, hogy az államháztartás külső forrásbevonása a lehető legolcsóbb legyen, ezért "helyes útnak" nevezte a megállapodást a nemzetközi hitelnyújtókkal, amelyre véleménye szerint valamikor ősszel, vagy tavasszal kerülhet sor.A jövő évi költségvetésben elsősorban a bevételi oldal miatt vannak aggályai a Költségvetési Tanácsnak. A költségvetés benyújtása után formálódott új adóelképzelések további feszültséget okoztak - mondta Kovács Árpád a nol.hu vasárnap megjelent interjújában. Hozzátette: senki nem vitatja a munkahelyvédelmi program céljait, de látni szeretnék, hogyan, miből finanszírozzák. A tisztánlátást szolgálták az informális véleménycserék, de az írásos anyagokból alaposabb képet tudunk alkotni - fejtette ki, utalva arra, hogy a KT új véleményt készít a 2013-as költségvetésről, és ehhez kiegészítő információkat kért a kormánytól.
A KT elnöke szerint az egykulcsos adó vállalható program volt két éve, megvan a belső logikája, de a gazdasági környezet eddig nem kedvezett ennek. A középosztály megerősítését változatlanul fontosnak tartja, de úgy véli, az már mérlegelés kérdése, hogy hol kell meghúzni a teherviselésben a határokat. Érdemes tartja például átgondolni a szolidaritási járulék bevezetését, vagy lehetne más ütemben kivezetni a szuperbruttót.
A Költségvetési Tanács álláspontja szerint a növekedés jövőre jóval szerényebb lehet a költségvetésben tervezett 1,6 százaléknál. A GDP csökkenésének Kovács Árpád szerint kicsi a kockázata, de az egy százalékos eltérés is százmilliárdos, vagy annál nagyobb pozícióromlást okozhat.
A lézernyomtató tökéletes választás irodai és otthoni használatra (x)
2024. 06. 03. 08:34
A nyomtatók világában két fő típus uralkodik: a tintasugaras és a lézernyomtató. Míg a tintasugaras nyomtatók a fotórealisztikus képek nyomtatásában jeleskednek, a lézernyomtató típusok éles szöveget, grafikonokat és diagramokat varázsolnak a papírra, kiváló minőségben, gyorsan és hatékonyan.
Egy meglepő felmérés szerint nőttek a magyarok megtakarításai (x)
2023. 12. 15. 17:04
Idén átlagosan 40 616 forintot, az egy évvel korábbinál 14 százalékkal többet tettek félre havonta azok a magyarok, akik tudtak megtakarítani.
EY: a világ 500 legnagyobb családi vállalatának összbevétele az elmúlt két évben 10 százalékkal nőtt
2023. 02. 27. 09:59
A világ 500 legnagyobb családi vállalatának összbevétele mára meghaladta a 8 ezermilliárd dollárt, 2021-hez képest 10 százalékkal emelkedett - derül ki az EY és a svájci St. Gallen Egyetem friss
Kuponokkal spórolnak a magyarok
2023. 02. 20. 11:46
Min tudunk még spórolni? Szinte mindenkit érint hazánkban a kérdés, hiszen az inflációnak „köszönhetően” ma már a legalapvetőbb termékek ára is jóval magasabb, sokak számára szinte megfizethetetlen. Ez a helyzet
Nincs lehetőség a szünetelő posták újranyitására
2023. 02. 14. 08:50
A postahelyi ellátottság nemzetközi szinten is kiemelkedő Magyarországon, miközben a háború és a szankciók okozta energiaválság miatt a társaság működtetésének költségei továbbra is jelentősek, ezért a Magyar Posta Zrt. úgy
Végleg leállítja a Tihange 2 atomreaktort Belgium
2023. 02. 01. 10:17
Belgium kedden éjfélkor, 40 év után végleg leállítja a kelet-belgiumi Huy Tihange nevű városrészében található atomerőmű 2-es blokkját - jelentette a Le Soir című francia nyelvű belga napilap kedden.