Kötelező női kvóta az olasz cégek menedzsmentjében
A köztulajdonban levő és a tőzsdén jegyzett olasz vállalatok igazgatótanácsában résztvevő nők létszámát augusztus 12-től törvény szabályozza.
A vállalatokat vezető testületek tagjainak legelső újraválasztásán a nők arányának el kell érnie a húsz százalékot. Az igazgatótanácsok másodszori megújításán pedig 33 százalék lesz a minimum.
A hétfőtől életbe lépő új olasz esélyegyenlőségi törvény az olasz közvállalatok és a tőzsdén jegyzett cégek vezetőségének nemek szerinti összetételére vonatkozik.
A törvényt kidolgozó Alessia Mosca, a baloldali Demokrata Párt (PD) és Lella Golfo a középjobb Szabadság Népe (PdL) képviselője a sajtónak elmondta, hogy közel hatezer nő juthat vállalati vezető szerephez. "A negyven százalékos női kvótát biztosító Norvégiához képest ez semmiség, Olaszországban mégis történelmi lépésnek számít" - hangoztatták a képviselőnők.
A törvény 2.100 olasz vállalatot érint. Az ezeket irányító 13.500 vezetőségi tagnak jelenleg csak négy százaléka nő.
Az előírást három hónapos türelmi idő után sem teljesítő vállalatokat 100 ezer eurótól egy millió euróig terjedő bírsággal büntetik, további négy hónap után pedig feloszlathatják az igazgatótanácsot. A törvény tiszteletben tartatása a Consob, olasz állami tőzsdefelügyelet és a római esélyegyenlőségi minisztérium feladata lesz.
A lézernyomtató tökéletes választás irodai és otthoni használatra (x)
2024. 06. 03. 08:34
A nyomtatók világában két fő típus uralkodik: a tintasugaras és a lézernyomtató. Míg a tintasugaras nyomtatók a fotórealisztikus képek nyomtatásában jeleskednek, a lézernyomtató típusok éles szöveget, grafikonokat és diagramokat varázsolnak a papírra, kiváló minőségben, gyorsan és hatékonyan.
Egy meglepő felmérés szerint nőttek a magyarok megtakarításai (x)
2023. 12. 15. 17:04
Idén átlagosan 40 616 forintot, az egy évvel korábbinál 14 százalékkal többet tettek félre havonta azok a magyarok, akik tudtak megtakarítani.
EY: a világ 500 legnagyobb családi vállalatának összbevétele az elmúlt két évben 10 százalékkal nőtt
2023. 02. 27. 09:59
A világ 500 legnagyobb családi vállalatának összbevétele mára meghaladta a 8 ezermilliárd dollárt, 2021-hez képest 10 százalékkal emelkedett - derül ki az EY és a svájci St. Gallen Egyetem friss
Kuponokkal spórolnak a magyarok
2023. 02. 20. 11:46
Min tudunk még spórolni? Szinte mindenkit érint hazánkban a kérdés, hiszen az inflációnak „köszönhetően” ma már a legalapvetőbb termékek ára is jóval magasabb, sokak számára szinte megfizethetetlen. Ez a helyzet
Nincs lehetőség a szünetelő posták újranyitására
2023. 02. 14. 08:50
A postahelyi ellátottság nemzetközi szinten is kiemelkedő Magyarországon, miközben a háború és a szankciók okozta energiaválság miatt a társaság működtetésének költségei továbbra is jelentősek, ezért a Magyar Posta Zrt. úgy
Végleg leállítja a Tihange 2 atomreaktort Belgium
2023. 02. 01. 10:17
Belgium kedden éjfélkor, 40 év után végleg leállítja a kelet-belgiumi Huy Tihange nevű városrészében található atomerőmű 2-es blokkját - jelentette a Le Soir című francia nyelvű belga napilap kedden.