Andor: Elkerülhető Magyarországon a munkanélküliség növekedése
Magyarországon elkerülhető a munkanélküliség növekedése az IMF-fel létrejövő megállapodás esetén, mert a magyar eset más, mint a görög, az ír vagy a portugál - mondta Andor László, az Európai Bizottság foglalkoztatásért, szociális ügyekért és társadalmi összetartozásért felelős biztosa a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában csütörtök reggel.
A műsorban az uniós biztos arról beszélt, hogy az utóbbi időben vészesen nőttek az Európán belüli különbségek, a pénzügyi válság folytatódása nem ad eszközöket a kormányok kezébe, hogy önmaguktól hathatósan fellépjenek a munkanélküliség ellen, köztük azokban az országokban, ahol az Európai Unió, a Nemzetközi Valutaalap, a Európai Központi Bank által vezérelt stabilitási programot végrehajtják végre.Kifejtette: az eurózónában lévő országok esetében a spekulációnak nagy szerepe volt abban, hogy ilyen helyzetbe kerültek, és eurózóna tagságuk viszonylag korlátozza a mozgáslehetőségüket. Andor László szerint Magyarországon más okai vannak a külső pénzügyi támasz keresésének, és ennek következtében a program jellege is más lesz, így nagyobb az esély arra, hogy a program inkább élénkíteni fogja a növekedést, nem pedig gyengíteni.
A műsorban az uniós biztos kitért arra, hogy a fiatalok leginkább kiszolgáltatottak a munkaerőpiacon. Magyarország esetében viszonylag későn kezdődött a fiatal munkavállalók kivándorlása. Több uniós országra már jóval korábban jellemző volt, hogy külföldi munkakereséssel próbálnak megélhetést keresni - mondta Andor László.
Szerinte most Németországban és az északi országokban érdemes munkát keresni, és ennek kedvez, hogy tavaly május óta a német és az osztrák munkaerőpiac teljesen szabaddá vált a kelet-európai régió munkavállalói számára is, és tapasztalataik alapján mérhetően sokkal többen jelentkeztek, és elhelyezkedtek különösebb zavar okozása nélkül.
A lézernyomtató tökéletes választás irodai és otthoni használatra (x)
2024. 06. 03. 08:34
A nyomtatók világában két fő típus uralkodik: a tintasugaras és a lézernyomtató. Míg a tintasugaras nyomtatók a fotórealisztikus képek nyomtatásában jeleskednek, a lézernyomtató típusok éles szöveget, grafikonokat és diagramokat varázsolnak a papírra, kiváló minőségben, gyorsan és hatékonyan.
Egy meglepő felmérés szerint nőttek a magyarok megtakarításai (x)
2023. 12. 15. 17:04
Idén átlagosan 40 616 forintot, az egy évvel korábbinál 14 százalékkal többet tettek félre havonta azok a magyarok, akik tudtak megtakarítani.
EY: a világ 500 legnagyobb családi vállalatának összbevétele az elmúlt két évben 10 százalékkal nőtt
2023. 02. 27. 09:59
A világ 500 legnagyobb családi vállalatának összbevétele mára meghaladta a 8 ezermilliárd dollárt, 2021-hez képest 10 százalékkal emelkedett - derül ki az EY és a svájci St. Gallen Egyetem friss
Kuponokkal spórolnak a magyarok
2023. 02. 20. 11:46
Min tudunk még spórolni? Szinte mindenkit érint hazánkban a kérdés, hiszen az inflációnak „köszönhetően” ma már a legalapvetőbb termékek ára is jóval magasabb, sokak számára szinte megfizethetetlen. Ez a helyzet
Nincs lehetőség a szünetelő posták újranyitására
2023. 02. 14. 08:50
A postahelyi ellátottság nemzetközi szinten is kiemelkedő Magyarországon, miközben a háború és a szankciók okozta energiaválság miatt a társaság működtetésének költségei továbbra is jelentősek, ezért a Magyar Posta Zrt. úgy
Végleg leállítja a Tihange 2 atomreaktort Belgium
2023. 02. 01. 10:17
Belgium kedden éjfélkor, 40 év után végleg leállítja a kelet-belgiumi Huy Tihange nevű városrészében található atomerőmű 2-es blokkját - jelentette a Le Soir című francia nyelvű belga napilap kedden.