Jump to content

Így bankolnak a magyarok

2012. 08. 27. 00:00

Csupán a felnőtt magyar lakosság háromnegyede vesz igénybe ma banki szolgáltatásokat, ám ez az érték a szomszédos országokhoz képest magas aránynak számít – derült ki a Deloitte könyvvizsgáló cég legújabb régiós felméréséből. Az elemzés azt is kimutatta, hogy a pénzintézetek egyre inkább kénytelenek versenyezni az ügyfelekért, amiből ha tudatos vagy, csak nyertesen jöhetsz ki.

Magyarországon banki szolgáltatásokat jelenleg a felnőtt (18 év fölötti) lakosság 74 százaléka vesz igénybe, ami magas aránynak számít más közép-európai országokhoz viszonyítva. Ugyanakkor figyelemre méltó adat, hogy a felmérés szerint a pénzintézeti szolgáltatásokat igénybe vevő falusi lakosság aránya mindössze 59 százalék.

Nem meglepő módon a legkisebb a bankolók aránya azokon a településeken, ahol a lakosság legfeljebb 10 ezer főt tesz ki: itt banki szolgáltatásokat a háztartások 71 százaléka vesz igénybe. Az ennél nagyobb városokban, ahol a lakosság száma nem lépi át a 100 ezer főt, már 75 százalék a bankolók aránya, míg a nagyvárosokban ez a szám eléri a 80 százalékot.

A banki szolgáltatásokat igénybe vevő lakosság 72 százaléka eddig csak egy, 28 százalékuk pedig már több bankkal is állt kapcsolatban a vizsgálat alapján. A bankot váltók aránya azonban viszonylag alacsony: a legaktívabb ilyen szempontból a 36-45 éves korosztály, ahol hazánkban eddig a bankolók csaknem 40 százaléka hagyta el a számláját kezelő pénzintézetet egy másik kedvéért.

Ebben a korosztályban egyébként a legmagasabb a banki ügyfelek aránya is (86 százalék), és ez a korosztály a legtájékozottabb pénzügyi kérdésekben, azaz azt a bankot választják, mely a legjobban szolgálja igényeiket.

A felmérés szerint a bank kiválasztásakor kiemelt szempont a szolgáltatások ára, de ugyancsak fontos még a térségbeli lakosság számára a szolgáltatások testreszabottsága, a korrekt ügyfélkiszolgálás és a szolgáltatások minősége. Más tényezők ugyanakkor kevésbé érdekesek a banki ügyfelek számára, mint például az online bankolás lehetősége, a fiókhálózat mérete, vagy a bankszámlák biztonsága.

A z elemzés rámutat, hogy közép-európai lakossági bankszektorban az iparág jövőjét az erősödő verseny, a folyamatosan változó ügyféligények és elvárások határozzák meg. Vagyis ez azt jelenti, hogy a következő években a pénzintézetek minden eddiginél jobban törekedni fognak arra, hogy a számodra legmegfelelőbb szolgáltatásokat nyújtsák. Ez azonban csak akkor szolgálja az érdekedet, ha egyrészt tudod, mire van szükséged, másrészt ismered a bankok kínálatát. Bár sokszor nyűgnek tűnik, időről időre érdemes felülvizsgálni, hogy más pénzintézetnél nem kapnál-e jobb feltételeket, mint a jelenlegi bankodnál. Ha pedig találunk ilyet, válts bátran, mert számtalan eset bizonyítja, hogy megéri.

Fotó: FreeDigitalPhotos