A kkv-k kétharmada ruházna be a közeljövőben
A megkérdezett hétszáz kisvállalati vezető kétharmada válaszolta azt, hogy beruházást tervez a közeljövőben, és ezek fele kíván ehhez bankhitelt igénybe venni - mondta Bunna Gyula, a UniCredit Bank ügyvezető igazgatója, a bank által végzett kutatás eredményeit ismertető sajtótájékoztatón szerdán Budapesten.
A mintában szereplő cégek fele soha nem fontolta meg azt, hogy uniós pályázaton induljon. Mindössze 15 százalékuk pályázott, viszont 90 százalékban nyertek is - tette hozzá az ügyvezető igazgató. A nem indulók a bonyolult adminisztrációra hivatkoztak, míg a nyertesek a kötelező minimális önerő nagyságát kifogásolták a kutatás szerint.Ihász Csilla, a bank divízióvezetője elmondta, az önerővel és az uniós támogatás elhúzódó kifizetésével kapcsolatos nehézségek áthidalására a UniCredit konstrukciót dolgozott ki: megelőlegezi az uniós támogatást és az önerőhöz is nyújt hitelt. A cégek beruházást tervező kétharmadának 41 százaléka tárgyi eszközt vásárolna, 30 százalékuk ingatlanbővítéssel, 16 százalékuk járművásárlással, 14 százalékuk pedig informatikai fejlesztéssel kalkulál.
Az eseményen közölték, az év végére elkészül az a kutatás, amely az exportáló magyar többségi tulajdonú kkv-k jellemzőit veszi számba. Az exportképesség már önmagában értéke a cégnek - mondta Czakó Erzsébet, a Corvinus Egyetem docense. A UniCredit által támogatott kutatás kiterjed az ilyen cégek pénzügyi eredményességének a vizsgálatára is.
A lézernyomtató tökéletes választás irodai és otthoni használatra (x)
2024. 06. 03. 08:34
A nyomtatók világában két fő típus uralkodik: a tintasugaras és a lézernyomtató. Míg a tintasugaras nyomtatók a fotórealisztikus képek nyomtatásában jeleskednek, a lézernyomtató típusok éles szöveget, grafikonokat és diagramokat varázsolnak a papírra, kiváló minőségben, gyorsan és hatékonyan.
Egy meglepő felmérés szerint nőttek a magyarok megtakarításai (x)
2023. 12. 15. 17:04
Idén átlagosan 40 616 forintot, az egy évvel korábbinál 14 százalékkal többet tettek félre havonta azok a magyarok, akik tudtak megtakarítani.
EY: a világ 500 legnagyobb családi vállalatának összbevétele az elmúlt két évben 10 százalékkal nőtt
2023. 02. 27. 09:59
A világ 500 legnagyobb családi vállalatának összbevétele mára meghaladta a 8 ezermilliárd dollárt, 2021-hez képest 10 százalékkal emelkedett - derül ki az EY és a svájci St. Gallen Egyetem friss
Kuponokkal spórolnak a magyarok
2023. 02. 20. 11:46
Min tudunk még spórolni? Szinte mindenkit érint hazánkban a kérdés, hiszen az inflációnak „köszönhetően” ma már a legalapvetőbb termékek ára is jóval magasabb, sokak számára szinte megfizethetetlen. Ez a helyzet
Nincs lehetőség a szünetelő posták újranyitására
2023. 02. 14. 08:50
A postahelyi ellátottság nemzetközi szinten is kiemelkedő Magyarországon, miközben a háború és a szankciók okozta energiaválság miatt a társaság működtetésének költségei továbbra is jelentősek, ezért a Magyar Posta Zrt. úgy
Végleg leállítja a Tihange 2 atomreaktort Belgium
2023. 02. 01. 10:17
Belgium kedden éjfélkor, 40 év után végleg leállítja a kelet-belgiumi Huy Tihange nevű városrészében található atomerőmű 2-es blokkját - jelentette a Le Soir című francia nyelvű belga napilap kedden.