Varga: Nem kell kiigazítás
Egyelőre nincs szükség a költségvetés kiigazítására, hiszen csak két hónap telt el az évből - mondta Varga Mihály, a nemzetgazdasági miniszteri pozíció várományosa.
Az M1 Az este című műsorában pénteken úgy fogalmazott: elég furcsa lenne, ha a kormány már most hozzányúlna a költségvetési számokhoz, és "ezt nem is indokolja semmi". Három hónap múlva kell majd értékelni a költségvetés helyzetét - tette hozzá.Varga Mihály leszögezte: ha az Európai Unió komolyan gondolja a téli előrejelzésében foglalt, 3 százalék feletti hiányszámot, akkor szükség lehet arra, hogy a kormány előkészítsen olyan javaslatokat, amelyekkel elő lehet állni, hogy az ország biztosan kikerüljön a túlzottdeficit-eljárás alól. "Van egy enyhe reménysugár" azonban, hogy a brüsszeli bizottság számai nem véglegesek, és ha kedvező elmozdulás van az elkövetkező hónapokban, akkor Magyarország akár intézkedés nélkül is kikerülhet az eljárás alól.
A közgazdász arról tájékoztatott, hogy Olli Rehn, az Európai Bizottság alelnöke és pénzügyi biztosa márciusban hivatalos látogatást tesz Budapesten. Varga Mihály első miniszteri útja azonban nem Brüsszelbe, hanem Berlinbe vezet majd - közölte -, hiszen Németország a magyar gazdaság legfontosabb partnere.
Varga Mihály megismételte a délutáni parlamenti bizottsági meghallgatáson elmondottakat, amely szerint a 2010-ben kitűzött gazdaságpolitikai célok, így az államháztartási hiány és az államadósság csökkentése, illetve a foglalkoztatás bővítése mellé egyet, a növekedés beindítását emeli majd be miniszterként.
Úgy fogalmazott: a növekedés elősegítése tekintetében vannak olyan dolgok, amelyek a kormányon múlnak, és vannak olyanok amelyek nem. Utóbbiak között említette az időjárásfüggő mezőgazdasági ágazatot, illetve a külpiaci környezetnek kitett kiviteli szektort.
Egy meglepő felmérés szerint nőttek a magyarok megtakarításai (x)
2023. 12. 15. 17:04
Idén átlagosan 40 616 forintot, az egy évvel korábbinál 14 százalékkal többet tettek félre havonta azok a magyarok, akik tudtak megtakarítani.
EY: a világ 500 legnagyobb családi vállalatának összbevétele az elmúlt két évben 10 százalékkal nőtt
2023. 02. 27. 09:59
A világ 500 legnagyobb családi vállalatának összbevétele mára meghaladta a 8 ezermilliárd dollárt, 2021-hez képest 10 százalékkal emelkedett - derül ki az EY és a svájci St. Gallen Egyetem friss
Kuponokkal spórolnak a magyarok
2023. 02. 20. 11:46
Min tudunk még spórolni? Szinte mindenkit érint hazánkban a kérdés, hiszen az inflációnak „köszönhetően” ma már a legalapvetőbb termékek ára is jóval magasabb, sokak számára szinte megfizethetetlen. Ez a helyzet
Nincs lehetőség a szünetelő posták újranyitására
2023. 02. 14. 08:50
A postahelyi ellátottság nemzetközi szinten is kiemelkedő Magyarországon, miközben a háború és a szankciók okozta energiaválság miatt a társaság működtetésének költségei továbbra is jelentősek, ezért a Magyar Posta Zrt. úgy
Végleg leállítja a Tihange 2 atomreaktort Belgium
2023. 02. 01. 10:17
Belgium kedden éjfélkor, 40 év után végleg leállítja a kelet-belgiumi Huy Tihange nevű városrészében található atomerőmű 2-es blokkját - jelentette a Le Soir című francia nyelvű belga napilap kedden.
A legtöbb pénzt az internetre költjük, de a tévé előtt töltjük a legtöbb időt
2023. 02. 01. 10:11
Háztartásonként több mint 18 ezer forintot költünk médiára havonta – derült ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) hiánypótló kutatásából. A felmérés szerint átlagosan napi 300 percet tévézünk és