Jump to content

A cégek Szlovákiában stagnálásra számítanak

2013. 05. 28. 00:00

Az idén a szlovák gazdaság stagnálására számít azoknak az európai cégeknek a több mint kétharmada, amelyek részt vettek a Deloitte Slovensko tanácsadói ügynökség felmérésében - közölte a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség kedden.

A februárban és márciusban, 13 európai ország vállalatainak pénzügyi vezetői körében végzett felmérés során a Deloitte egyebek közt a gazdasági fejlődés, valamint a munkanélküliség alakulásának várható kilátásaira kérdezett rá. A felmérésben 669 vállalati vezető vett részt, 7 százalékuk volt szlovákiai.

A felmérésből kiderült, hogy a szlovák gazdaság fejlődését a tavalyinál kedvezőtlenebbül ítélik meg a vállalatvezetők, az idén a megkérdezettek több mint kétharmada vélekedett úgy, hogy a szlovák gazdaság stagnálni fog - mondta Zuzana Letková, a Deloitte a felmérést vezető munkatársa.

A vállalatvezetők körében a munkanélküliség várható alakulását ítélték meg a legpesszimistábban. A megkérdezettek 84 százaléka vélte úgy, hogy az idén emelkedni fog a munkanélküliségi arány Szlovákiában. Az ettől tartó vállalatvezetők 70 százaléka szerint a munkanélküliségi arány enyhe emelkedésére kell számítani, 14 százalékuk azonban jelentős emelkedésre számít.

A Deloitte szerint a felmérés azt mutatta: a vállalatok az idén inkább a nyereségük emelését és meglévő piacaikon helyzetük megerősítését, illetve a kockázati tényezők csökkentését tartják szem előtt, a nagyobb befektetéseknek pedig alacsonyabb prioritást szánnak.

Forrás: MTI Eco

Fotó: Free Digital Photos