Jump to content

Idén is figyeli a NAV az internetes kereskedelmet

2015. 02. 19. 00:00

Az adóhatóság revizorai az idén is kiemelt figyelmet fordítanak az egyéni vállalkozók ellenőrzésére, és fókuszban marad az internetes kereskedelem is, a pénztárgépek használatát pedig a "segítő" ellenőrzés helyett a kockázatelemzésen alapuló váltja fel - ismertette Varga Árpád, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elnökhelyettese.

Az elnökhelyettes elmondta: az adóhatóság négyezer revizora közel négymillió vizsgálatot végzett 2014-ben. Tavaly 225 ezer vizsgálat nyomán több mint 582 milliárd forintnyi megállapítás született.

Az elnökhelyettes kiemelte többek között az árumozgások valós idejű ellenőrzését lehetővé tevő ekáer bevezetését, az áfa gyakorított bevallását, továbbá, hogy a belföldi összesítő nyilatkozatokon 2 millió helyett már az 1 millió forint áfatartalmú számlákat is be kell jelenteni - számolt be az MTI.

Az áfa területén az adóhatóság célja a legjellemzőbb csalási struktúrák (például körhinta-csalások, láncolatok) és az azokban érintett adózók, a nem teljesített adókötelezettségek feltárása és szankcionálása. Szükség esetén büntetőjogi felelősségre vonást is kezdeményeznek - mondta.

Számíthatnak a revizorok látogatására az adóminimalizálók és azok is, akik elmulasztottak számlát kiállítani a termékértékesítésről vagy szolgáltatásnyújtásról vagy fiktív számlát bocsátottak ki. Az elektronikus kereskedelemre, ahol egyre nagyobb árbevétel képződik, már három éve kiemelt figyelem irányul, ellenőrzéséhez szinén új eszközei vannak a hatóságnak - tette hozzá.

A járulékfizetés ellenőrzésénél a feketefoglalkoztatást, a munkaerő-kölcsönzés szabályszerűségét, az adókedvezmények igénybevételének jogszerűségét vizsgálja a NAV. Külön figyelmet szentel egyes foglalkozásoknak (például vendéglátó, fodrász, kozmetikus, víz- és gázszerelő) valamint azoknak a tevékenységeknek, amelyeknél a költségelszámolás lehetősége minimális (ilyen például az ügynöki tevékenység, a könyvelés vagy az újságírás).

Az szja területén az ellenőrzések célja az eltitkolt jelentős jövedelmek feltárása, így tarthatnak a revizoroktól a jelentős kockázatot hordozó társaságok magánszemély tagjai, a vállalkozások számlájáról jelentős összegű készpénzt felvevő, de annak vállalkozási célú felhasználását igazolni nem képes magánszemélyek mellett a csőd-, felszámolási és kényszertörlési eljárások alá kerülő adózók vagyonát vagy jelentős jövedelmeket eltitkoló magánszemélyek is.

Az egyéni vállalkozók körében az idén több vizsgálatot tervez az adóhatóság. Ezt azzal indokolta az elnökhelyettes, hogy az általuk bevallott jövedelem és fizetett adó minimális a munkaviszonyban szerzetthez képest. Egy szabolcsi magánszemély évente átlagosan nyolc-tízszer annyi szja-t fizet be, mint egy egyéni vállalkozó - mondta Varga Árpád. Hasonlóan kiemelt figyelem irányul idén az őstermelőkre is.

Az egyes adónemektől függetlenül fokozottan ellenőrzi a NAV az árumozgásokat (ekáer), az online pénztárgépek használatát, a munkaerő-kölcsönzést, a székhelyváltókat és a készpénz-forgalmat.

Kiemelt figyelmet kap idén is a mezőgazdaság, azon belül a sertéstenyésztés, a húsfeldolgozás és -tartósítás valamint a fakitermelés. A szolgáltató szektorban ellenőrizendő tevékenységi körök a tavalyihoz hasonlóak, például a gépjárműjavítás és -karbantartás valamint az élőállat nagykereskedelem.

Fotó: FreeDigitalPhotos