Közel 20 ezerbe kerül egy iskolás havonta
Ahhoz, hogy egy család kijöjjön a szülők havi fizetéséből, előre meg kell tervezni a várható kiadásokat. Sokan például nem számolnak olyan kisebb-nagyobb összegekkel, amiket rendszeresen ki kell adni, például az osztálypénz, a tisztasági csomag vagy az olyan ünnepek, amikor kisebb-nagyobb ajándékokat szokás adni a pedagógusoknak.
Szeptember 1-jére, az iskolakezdésre minden család megvásárolta a szükséges tanszereket, iskolatáskát, ünneplő ruhát. Azonban az év hátralévő részében is számos állandó, vagy előre tervezhető kiadással kell számolniuk a családoknak. Ezeket gyűjtötte össze a K&H Vigyázz, Kész, Pénz! pénzügyi vetélkedő meghirdetője. Havonta kell fizetni az ebédpénzt, ami 6000-12.000 forint körül van egy gyerek részére, ha napi háromszor étkezik az iskolában. Emellett a legtöbb szülő ad zsebpénzt, vagy a zsebpénz mellett külön büfépénzt is a gyerekének. Összege családonként változó, van, ahol hetente, kéthetente, máshol havonta egy összegben kapja meg a gyerek a pénzt. Nagy általánosságban körülbelül havi 2000 forinttal kell számolni az alsósok esetében is, ha már kapnak zsebpénzt, a felső határt a családok pénztárcája szabja meg. Emellett ott vannak még a különböző edzések díjai is, ami általában 6-8000 forint havonta sportágtól, foglalkozástól függően. Az eddigieket összeszámolva, legalább 14.000 forintot a gyerekre költenek a szülők havonta. Ezek mellett a kiadások mellett azonban vannak kisebb-nagyobb költségek is, amelyek sokszor rejtve maradnak vagy elfelejtődnek, amikor a család a költségvetését tervezi. Például ott van az osztálypénz, amit általában egy-egy szülő gyűjt a különböző iskolai kiadásokra. Összege szintén változó, de legalább havi 500-1000 forint szokott lenni iskolától függően, ahogy a szülők megszavazzák. Szintén közös szavazástól függ, hogy ebbe az úgynevezett tisztasági csomag is beletartozik-e, vagy a szülők emellett még küldenek be WC-papírt, kéztörlőt, szalvétát, zsebkendőt is az iskolába. Ezeket ugyan az iskola fenntartója állja, azonban a legtöbb helyen kevésnek bizonyul például a zsebkendő influenza járvány idején, és a szülőktől is kérnek. Amennyiben tisztasági csomagra is szükség van, az átlagosan havi 1500-2000 forint plusz kiadás a családoknak. Ahol kisebb összeget kell osztálypénznek befizetni, ott külön kell általában fizetni a különböző közös programok költségeit, mint a színház-, múzeumlátogatás vagy az osztálykirándulás. Alkalmanként minimum 600-2000 forintot is elkérhetnek az iskolák a külön programokra. Szintén szoktak az iskolák hozzájárulást kérni a szülőktől, ha valami extra programot szerveznek, például Márton napi összejövetelt, családi klubdélutánt vagy egészségnapot. Ezeknél a programoknál a családokra bízzák, ki mivel járul hozzá az eseményhez. Érdemes előre számolni az olyan alkalmakkal is, mint a karácsony, a ballagás vagy a pedagógus nap, amikor virággal, édességgel, apróbb ajándékkal szoktak kedveskedni a pedagógusoknak. Ha ezt nem az osztálypénzből fedezik, akkor egy szál virág, egy bonbon is legalább 1500 forintba belekerül pedagógusonként. „Amikor a család az éves költségeket tervezi, ahol vannak iskoláskorú gyermekek, érdemes minden apró, előre tervezhető kiadást számba venni, és egy havi átlagot számolva, a fenti lista alapján körülbelül akár havi 10-17.000 forintot félretenni gyermekenként. Így nem érheti váratlanul a szülőket, amikor megjelenik egy-egy bejegyzés az üzenőfüzetben, miszerint kirándulásra, programra kérnek 1-2000 forintot az osztályfőnökök, vagy jelzik a szülői munkaközösség tagjai, hogy épp teremdíszítésre, pedagógusnapra gyűjtenek" – tanácsolta Horváth Magyary Nóra, a K&H Vigyázz, Kész, Pénz! pénzügyi vetélkedő zsűritagja. Fotó: FreeDigitalPhotosEgy meglepő felmérés szerint nőttek a magyarok megtakarításai (x)
2023. 12. 15. 17:04
Idén átlagosan 40 616 forintot, az egy évvel korábbinál 14 százalékkal többet tettek félre havonta azok a magyarok, akik tudtak megtakarítani.
EY: a világ 500 legnagyobb családi vállalatának összbevétele az elmúlt két évben 10 százalékkal nőtt
2023. 02. 27. 09:59
A világ 500 legnagyobb családi vállalatának összbevétele mára meghaladta a 8 ezermilliárd dollárt, 2021-hez képest 10 százalékkal emelkedett - derül ki az EY és a svájci St. Gallen Egyetem friss
Kuponokkal spórolnak a magyarok
2023. 02. 20. 11:46
Min tudunk még spórolni? Szinte mindenkit érint hazánkban a kérdés, hiszen az inflációnak „köszönhetően” ma már a legalapvetőbb termékek ára is jóval magasabb, sokak számára szinte megfizethetetlen. Ez a helyzet
Nincs lehetőség a szünetelő posták újranyitására
2023. 02. 14. 08:50
A postahelyi ellátottság nemzetközi szinten is kiemelkedő Magyarországon, miközben a háború és a szankciók okozta energiaválság miatt a társaság működtetésének költségei továbbra is jelentősek, ezért a Magyar Posta Zrt. úgy
Végleg leállítja a Tihange 2 atomreaktort Belgium
2023. 02. 01. 10:17
Belgium kedden éjfélkor, 40 év után végleg leállítja a kelet-belgiumi Huy Tihange nevű városrészében található atomerőmű 2-es blokkját - jelentette a Le Soir című francia nyelvű belga napilap kedden.
A legtöbb pénzt az internetre költjük, de a tévé előtt töltjük a legtöbb időt
2023. 02. 01. 10:11
Háztartásonként több mint 18 ezer forintot költünk médiára havonta – derült ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) hiánypótló kutatásából. A felmérés szerint átlagosan napi 300 percet tévézünk és