Jump to content

Fogyatkoznak a bankfiókok

2015. 09. 25. 00:00

Folytatódik a fiókhálózatok zsugorodása a hazai bankoknál: az elmúlt időszakban több hitelintézet is bezárásokat jelentett be, ezek alapján csak a nagyobb szereplőknél nagyjából ötven egység tűnhet el év végéig. A fiókbezárások oka leginkább a költségcsökkentési kényszer, de szerepet játszik bennük az elektronikus csatornák növekvő térnyerése is a lakossági piacon.

Javában folyik a fiókhálózatok zsugorítása a hazai hitelintézeteknél: tavasz óta nagyjából kilencven fiók bezárását jelentették be a nagybankok, ebből közel ötvennek az eltűnése az év végéig várható. Az eddig megtett lépések nyomán mindössze három olyan, részvénytársasági formában működő szereplő maradt a hazai piacon – az OTP Bank, a K&H és az Erste Bank –, amelynek a hálózata száznál több értékesítési egységet számlál - áll a Világgazdaság cikkében. Az egyik leginkább drasztikus lépést a Raiffeisen Bank hajtja végre, amely áprilisban közölte, hogy jelentősen csökkenti fiókjainak számát, és az akkori 112 fiókból 45-öt bezár. A lépést Heinz Wiedner vezérigazgató azzal indokolta, hogy a hitelintézet módosítja stratégiáját: a jövőben elsősorban a vállalati ügyfelekre és az elektronikus csatornákra koncentrál. A fiókok számának csökkentése és az új stratégia bevezetése után az alkalmazotti létszám mintegy 2200 főre esik vissza a tavaly év végi 2530-ról. A vezérigazgató közlése szerint a létszámleépítés nagyobb része még az idén lezajlik, a fiókbezárásokat az elszámolásokat követően, várhatóan az idén, a negyedik negyedévben hajtják végre. A hálózatcsökkentés egy része ugyanakkor már megtörtént a hitelintézetnél: működő fiókjainak száma tegnap 73 volt. Az UniCredit Bank emellett júniusban jelentette be, hogy egyes fiókjait egyesíti, így az akkori, 86 egységből álló hálózata 57 tagúra csökken. A honlap tanúsága szerint pedig az átszervezés már ott is megkezdődött, hiszen tegnap éppen 77 értékesítési egységet működtetett a hitelintézet. A CIB Bank hálózatcsökkentése pedig viszonylag friss fejlemény: ott a napokban közölték, hogy 12 értékesítési egység bezárásának nyomán 83 tagúra csökkentik hálózatukat. A nagyobb hálózatzsugorításról szóló bejelentések mellett persze kisebb racionalizálások is bőven előfordulnak a szektorban: az MKB Banknál is előfordult a közelmúltban, hogy a reorganizáció kapcsán valamelyik fiók bezárásáról adtak hírt. A fiókhálózatok zsugorodása jól látszik a rendszerszintű statisztikákon is: az MNB adatai szerint a teljes hitelintézeti szektorban 2859 fiók működött az első fél év végén, amely 7,3 százalékkal kevesebb a fél évvel korábbi 3086-nál. Ebben persze ennak is szerepe lehetett, hogy az év elején több regionális hitelintézet is befejezte a működését, és az ő hálózatuk automatikusan kikerült a rendszerből. Természetesen a fiókbezárások az állományi létszám alakulásának sem tesznek jót: az MNB adatai szerint tavaly év végén alig több mint 30 300 alkalmazott dolgozott a részvénytársasági formában működő bankoknál, vagyis néhány év alatt több ezer dolgozó tűnt el a rendszerből. Az egyre kisebb fiókhálózat persze egyáltalán nem meglepő: a hitelintézetek zsugorodó mérlegei és bevételei nyomán még mindig fennáll a költségcsökkentési nyomás, amelynek egyik módja a drágán üzemeltethető hálózatok visszanyesése. Nem szabad ugyanakkor elfeldkezni arról sem, hogy az elektronikus csatornák mind gyorsabb térnyerése is sietteti a hálózatok racionalizálását. Ez utóbbival igyekeznek persze – érthetően – magyarázni lépéseiket a bankok is: a fiókmegszüntetésekről szóló összes közleménynek lényegi eleme a változó ügyféligények, illetve az azokhoz való alkalmazkodás megemlítése. Fotó: FreeDigitalPhotos