Jump to content

Már több ezer csok-igény érkezett

2016. 02. 15. 20:06

Az idén január végéig országosan összesen mintegy 9000 csok-kérelem érkezett be a bankokhoz, ennek felét az OTP-hez nyújtották be - mondta Kormos Zoltán, az OTP Bank igazgatója.

A korábbi feltételek szerint folyósított családi otthonteremtési kedvezmény (csok) 9 százaléka szólt új lakás megvásárlására, az átlagos csok-támogatási összeg 1,1 millió forint volt - mondta a bank igazgatója az MTI-nek.

Kormos Zoltán egy bankszövetségi tanulmány alapján a pénzintézet hétfői háttérbeszélgetésén rámutatott: az új csok-szabályok bevezetésétől gyorsan nem várható jelentős változás, ennek egyik oka az, hogy 6000 értékesítés alatt álló új - kész vagy építés alatt lévő - lakás van a piacon. Az érdemi új projektek 2017-18-ban lesznek készek, addigra várható a felfutás.

Az új csok-szabályozás ugyanakkor megmozgatta az érdeklődőket, január óta 14 ezren keresték fel azért az OTP-fiókokat, hogy érdeklődjenek a csok szabályairól - mondta a bank igazgatója. Az érdeklődők közül 3400-an kifejezetten a 3 gyerekeseknek szóló 10+10 millió forintos konstrukció miatt keresték meg az OTP-fiókokat. Az ezen megoldás után érdeklődők száma szerint Budapest messze alulprezentált, Észak-Kelet-Magyarországról regisztrálták az érdeklődők 35 százalékát, az Észak-Dunántúl 20, a Dél-Dunántúl 18, a Dél-Alföld 16 százalékos hányadot képvisel, Budapestről 12 százalék volt az érdeklődők aránya.

Az igazgató közölte: ez év januártól eddig 700 igénylő adott be csok-kérelmet. A 10+10 millió forintos - azaz hitellel növelt - megoldást eddig 20-an igényelték, míg 40 szerződő áfa-visszaigénylésre szerződött. Az OTP igazgatója azzal számol, hogy az átlagos állami támogatási összeg 1,1 millió forintról 1,4-1,5 millió forintra nő majd az év hátralévő részében.

Kormos Zoltán kifejtette: múlt hét szerda óta két új rendelet szabályozza a csokot, a kérelmek folyamatosan érkeznek, azonban nincs a piacon lévő, megfelelő új lakás. Elmondta: az egyik legfontosabb újítás, hogy folyamatban lévő, új lakás-építések után is igényelhető a csok, ehhez 70 százalékos készültségi fokra van szükség.
Kiemelte: lényeges szigorítás azonban, hogy az áfa-visszatérítésnél csak a 2015. január 1. utáni dátumú számlák mutathatók be. Az előző szabályokhoz képest viszont könnyítettek az összkomfort megfogalmazásában, és mostantól zártkerten és külterületen is lehet építkezni.

Kormos Zoltán elmondta: idén az OTP 20 ezer kérelmet vár, átlagosan 1,5 millió forint értékben, így országosan 40 ezer kérelem érkezhet be a bankokhoz. Ebből az új lakás utáni kérelmek 10-20 százalékot tehetnek ki, a 10+10 millió forintos támogatást mindössze az igénylők 1-4 százaléka kérheti majd. Kormos Zoltán kiemelte: a mostani demográfiai adatok szerint a családok 8 százaléka 3 vagy több gyermekes. A csok révén azonban a bank becslése szerint 15 százalékra nőhet az ilyen családok aránya - fűzte hozzá.

(Forrás: Fotó: FreeDigitalPhotos)