Jump to content

Elindul a Készpénzkímélő Iskolák program

2018. 03. 07. 20:00

Márciusban elindul a Készpénzkímélő Iskolák program, amelynek célja a fizetéssel járó adminisztráció csökkentése, a fizetési folyamatok gyorsítása és az ehhez kapcsolódó ismeretterjesztés, szemléletformálás a közoktatási intézményekben.

Elindul a Készpénzkímélő Iskolák program – jelentette be az NGM pénzügyekért felelős államtitkára székesfehérvári sajtótájékoztatóján. A programhoz csatlakozó Teleki Blanka Gimnáziumban Hornung Ágnes azt mondta, hogy a kezdeményezést az MNB Pénziránytű Alapítványával és a Mastercarddal közösen indítják el, a Deloitte szakmai támogatása mellett.

Az államtitkár hangsúlyozta: a 2019 áprilisáig tartó pilot programmal az is céljuk, hogy a szülők, a gyerekek és az iskola alkalmazottai a tanulásra és a tanításra tudjanak összpontosítani, mivel a kiegészítő tevékenységnek számító fizetési tranzakciók egyszerűbbé, átláthatóbbá, gyorsabbá és kényelmesebbé válnak.

Készpénzmentes iskolák

Az iskolák készpénzmentesítése három fő területen valósul meg: szülők befizetései, tanulók vásárlásai, intézmények saját gazdálkodása.   Hornung Ágnes közölte, hogy a program országosan 15 iskolában kezdődik meg, Fejér megyében a Teleki mellett a dunaújvárosi Lorántffy Zsuzsanna Szakgimnáziumban. Az egyes fizetési megoldásokat fokozatosan vezetik be, és ha a pilot projekt sikeres lesz, akkor a 2019-es tanévben akár országosan is kiterjesztik a programot.

Jelezte még, hogy az NGM a POS-terminálok telepítését népszerűsítő pályázatával kapcsolódik közvetlenül a kezdeményezéshez, vagyis bankkártyás fizetésre alkalmas terminálokat juttatnak az érintett intézmények büféibe.

Sisa-Molnár Anikó a Mastercard PR és marketing menedzsere elmondta, hogy a 15 intézmény mindegyike középiskola lesz, s a vidéki iskolák mellett a fővárosban is elindul a program.

Pankucsi Zoltán, a Deloitte igazgatója a legizgalmasabb kihívásnak a gyerekek által használható készpénzmentes megoldásokat nevezte. Mint mondta, a legkézenfekvőbb a bankkártya lenne, de sokkal valószínűbb, hogy a diákok a mobiltelefonra vagy például speciális karkötőre töltött pénzt fogják előnyben részesíteni.

(Forrás: penzugyguru.co.hu, pr7/Fotó: pixabay.com)